Úszó Eb: Gyurta edzője az okokat keresi

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2006.08.03. 14:12
Címkék
A margitszigeti Eb eddigi legnagyobb negatív szenzációja kétségtelenül Gyurta Dániel kiesése a 200 m mell selejtezőiben.

A még mindig csak 17 éves fiatalember felkészülése jónak tűnt, ehhez képest derült égből villámcsapásként érkezett a szerdai balsiker: csak a 11. időt úszta a kvalifikációban, s nem jutott be a szám döntőjébe, holott olimpiai ezüstérmesként feltétlenül dobogóra várta őt mindenki.

"Nem számítottunk erre. Sem én, sem Dani nem tudjuk még, mi történhetett. Az biztos, hogy ő nem okolható, enyém a teljes felelősség. Ilyen az edzői sors" - összegzett szomorúan Gyurta mestere, Széles Sándor, aki úgy fogalmazott, ez szakmai pályafutásának a mélypontja. "Egyelőre nem tudom az okot, de Danival együtt kell meglelnünk. Most előbb jól kisírjuk magunkat, majd nekiállunk higgadtan kielemezni a történteket. Én sokszor meg fogom nézni a versenyről készült videofelvételeket, az edzésterveket, s megpróbálom kiokoskodni, hol csúszhattunk el. A felkészülés, amelyet az athéni sikert követő sikertelen év után elkezdtünk, rendben volt, de úgy látszik, mégsem tudtunk tartósan kilábalni a hullámvölgyből."

Ami a folytatást illeti, Széles Sándor kifejtette: nem szabad feladni, meg kell újra találni a Gyurta számára optimális mozgást, hogy visszakapaszkodhasson. Ehhez azonban a család és a szövetség segítségére is szükség lesz...
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
2 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
2 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
2 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
2 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
3 órája

A Holland Hegy lemosta a 2021-es világbajnok Gerwyn Price-t a darts-vb-n

Egyéb egyéni
3 órája
Ezek is érdekelhetik