Vívó-vb, női párbajtőr: Nagy Tímea és Szász Emese biztos érmes

2006.10.03. 17:14
Címkék
Nagy Tímea és Szász Emese egyformán bejutott az elődöntőbe az olaszországi vívó-világbajnokság női párbajtőr versenyében, így már biztosan érmesek.
Nagy megint bizonyította, hogy kiélezett helyzetekben nagyon össze tudja szedni magát. A román Ana Branza ellen végig jól vívott, de ellenfele tartotta vele a lépést 10-10-ig. Menet közben mestere, Kulcsár Győző tőmondatokban adta neki a tanácsokat, illetve minősítette a történteket: "nyugalom, nem menekülünk, ezt te is tudod, miért kaptad, a combodra vigyázz". A kétszeres olimpiai bajnok "értett a szóból", ennek köszönhetően 11-10-re, majd 12-11-re vezetett, aztán már csak ő ért el tiszta, egylámpás találatokat.

Szász Emese asszója a kínai Li Na ellen sokkal egyoldalúbb volt. Nem kellett kivívni az első három percet se, a magyar párbajtőröző bátran ment előre, és rendkívül könnyen érte el találatait. 12-3 után ugyan a kínai adott két tust, de azok együttesekben születtek, vagyis a különbség megmaradt. Szász végül 15-5-re nyert.

Nagy a francia Laura Flessel-Colovic, Szász az észt Irina Embrich ellen lép pástra a döntőbe kerülésért.

A negyeddöntőben:
Nagy Tímea-Ana Branza (román) 15-11
Laura Flessel-Colovic (francia)-Sin A Lam (dél-koreai) 15-7
Irina Embrich (észt)-Iuliana Maceseanu (román) 15-10
Szász Emese-Li Na (kínai) 15-5

A férfi tőrözők és a női párbajtőrözők négyes döntőjét magába foglaló program 17:30-kor kezdődik, a műsor szerint a nők vívnak később.
Legfrissebb hírek

A szabálytalanság, amely után Kovács István kiállította Cubarsít a Barcelona–Atlético BL-negyeddöntőben

Bajnokok Ligája
19 perce

Női kézilabda: Szlovénia is kijutott az Európa-bajnokságra

Kézilabda
25 perce

Szoros volt a visszavágó, de újra kikapott a Falco – a Bilbao jutott be a férfi kosár Európa-kupa döntőjébe

Kosárlabda
43 perce

Kajak-kenu vb: utólag lett bronzérmes a Szegedi Angelina, Kiskó Réka páros

Kajak-kenu
48 perce

Marozsán a második fordulóban búcsúzott Hurkacz ellen Monte-Carlóban

Tenisz
1 órája

BL-negyeddöntő: Barcelona–Atlético Madrid

Bajnokok Ligája
1 órája

BL-negyeddöntő: Paris Saint-Germain–Liverpool

Bajnokok Ligája
1 órája

Ikszelt a Betisszel a Braga az El-negyeddöntő odavágóján

Európa-liga
1 órája
Ezek is érdekelhetik