Vívó-vb, Torino, női párbajtőr: továbbra is versenyben mind a négy magyar

2006.10.03. 17:14
Címkék
64-es tábla második fordulóját követően is versenyben van még mind a négy magyar női párbajtőröző a torinói vívó-világbajnokságon.
A kétszeres olimpiai aranyérmes Nagy Tímea remekül kezdett Cristiana Cascioli ellen, s 11-4-es vezetésénél úgy tűnt, könnyedén hozza a 16 közé jutásért rendezett asszót. Ehhez képest az olasz vívó, aki az első körben az oroszok kiválóságát Tatyjana Logunovát búcsúztatta, a folytatásban egyre másra érte el a találatait, s 12-10-nél kezdett izgalmassá válni a csata. Nagy azonban összeszedte magát, és remek egylámpás találatokkal begyűjtötte második győzelmét. Magabiztosan nyert a görög Zsanne Hrisztu ellen Szász Emese, igaz, a sikerért meg kellett dolgoznia. Az első három percet követően még csak egy tussal vezetett (5-4), a következő szakaszban viszont megtörte riválisa ellenállását, 13-6-ra elhúzott. A Nagy Tímea asszójáról ekkor átérkező szövetségi kapitány, Kulcsár Győző már hátra dőlve adhatott biztatást: "Gyerünk Emese, szépen vívjál". Az instrukciókat addig Udvarhelyi Gábortól kapó Szász végül 15-7-re nyert. "Rezgett a léc" a további két magyar résztvevőnél. Hormay Adrien és Tóth Hajnalka is hosszabbításban nyert. Előbbi az ukrán Nagyja Kazimircsukot, utóbbi a holland Sonja Tolt búcsúztatta nagy lelkierőről téve tanúbizonyságot. Asszójuk közben mindketten háromtalálatnyi hátrányba kerültek, így nagyon oda kellett figyelniük, hogy legalább a ráadást kiharcolják. S bár a plusz egy percben nem ők voltak a kedvezményezettek, szép akcióval hozták az egymás mellett, szinte egy időben zajló mérkőzésüket.
A 32 között
Nagy Tímea Cristiana Cascioli (olasz) 15-10
Tóth Hajnalka Sonja Tol (holland) 11-10
Hormay Adrien Nagyja Kazimircsuk (ukrán) 15-14
Szász Emese Zsanne Hrisztu (görög) 15-7
A 32 között
Nagy Tímea Cristiana Cascioli (olasz) 15-10
Tóth Hajnalka Sonja Tol (holland) 11-10
Hormay Adrien Nagyja Kazimircsuk (ukrán) 15-14
Szász Emese Zsanne Hrisztu (görög) 15-7
Legfrissebb hírek

A szabálytalanság, amely után Kovács István kiállította Cubarsít a Barcelona–Atlético BL-negyeddöntőben

Bajnokok Ligája
19 perce

Női kézilabda: Szlovénia is kijutott az Európa-bajnokságra

Kézilabda
25 perce

Szoros volt a visszavágó, de újra kikapott a Falco – a Bilbao jutott be a férfi kosár Európa-kupa döntőjébe

Kosárlabda
43 perce

Kajak-kenu vb: utólag lett bronzérmes a Szegedi Angelina, Kiskó Réka páros

Kajak-kenu
48 perce

Marozsán a második fordulóban búcsúzott Hurkacz ellen Monte-Carlóban

Tenisz
1 órája

BL-negyeddöntő: Barcelona–Atlético Madrid

Bajnokok Ligája
1 órája

BL-negyeddöntő: Paris Saint-Germain–Liverpool

Bajnokok Ligája
1 órája

Ikszelt a Betisszel a Braga az El-negyeddöntő odavágóján

Európa-liga
1 órája
Ezek is érdekelhetik