Cselgáncs: Brazíliában készül a válogatott

2006.10.09. 15:11
Címkék
Október 22. és november 10. között a jövő évi világbajnokság helyszínén, Brazíliában edzőtáborozik a magyar válogatott, a túrára tizenkét versenyző, három edző és Tóth István gyúró utazik. Olvasható a honi szövetség hivatalos honlapján, a judoinfo.hu internetes oldalon.
Hadfi Dániel (kékben) társaival együtt már a jövő évi olimpiai kvalifikációs sorozatra készül
Hadfi Dániel (kékben) társaival együtt már a jövő évi olimpiai kvalifikációs sorozatra készül
Hadfi Dániel (kékben) társaival együtt már a jövő évi olimpiai kvalifikációs sorozatra készül
Hadfi Dániel (kékben) társaival együtt már a jövő évi olimpiai kvalifikációs sorozatra készül

„Október 22-én New York érintésével repülünk Sao Paulóba, ahol a jövő évi olimpiai kvalifikációs sorozatra való felkészülés egyik legfontosabb tábora vár ránk. Megismerkedünk a 2007-es világbajnokság házigazdájával, a munkánkat igen jó partnerállomány segíti majd” – mondta Nagysolymosi Sándor férfi szakágvezető.

A Föld egyik legnépesebb nagyvárosa, a 18 millió lakosú Sao Paulo lesz a magyar válogatott brazil túrájának fő állomása

A szakember elmondta, rajta kívül a versenyzőkkel tart Hangyási László, a sportág olimpiai felelőse, a Paksi Atomerőmű SE edzője, illetve Toncs Péter, a Honvéd-Kipszer mestere. A versenyzők közül Ungvári Miklós német Bundesliga-csapatának színeiben október 21-én Tbilisziben a BEK négyes döntőjében, október 28-án pedig a Bundesliga fináléjában szerepel majd, így ő csak később csatlakozhat a többiekhez.

„Sajnos az ELTE nem engedte, hogy Baczkó Bernadett ilyen hosszú időt kihagyjon a tanulmányai során, Csernoviczki Éva és Szabó Brigitta Kubában táborozik majd ebben az időszakban, míg Bejczi Zsuzsa első keresztszalag-szakadást szenvedett, rá legalább féléves kényszerpihenő vár” – tette hozzá Nagysolymosi szakágvezető.

AZ UTAZÓ MAGYAR CSAPAT

Burján László (60 kg, UTE), Braun Ákos (73, Paksi Atomerőmű SE), a Csillagprogramnak köszönhetően Zámbori Tamás (73, Honvéd-Kipszer), ifj. Nagysolymosi Sándor (81, Kecskeméti JC), Rajcsányi Gergő (90, Honvéd-Kipszer), Farkas Bálint (90, Honvéd-Kipszer), Hadfi Dániel (100, TFSE-Honvéd-Kipszer), Bor Barna (+100, Paksi Atomerőmű SE), Perge Ilona (48, Kecskeméti JC), Mészáros Anett (70, Paksi Atomerőmű SE) és Budai Anita (70, Honvéd-Kipszer-Kaposvár).
Legfrissebb hírek

„Az Anfielden nem csak tizenegyen leszünk” – Szoboszlai Dominik bízik a Liverpool fordításában

Bajnokok Ligája
3 órája

„Szomorú” – a PSG-játékosok nem elégedettek, szerintük jobban ki kellett volna tömniük a Liverpoolt

Bajnokok Ligája
4 órája

Csütörtöki sportműsor: PSG–Veszprém a kézi BL-ben, spanyol–magyar a vízilabda-világkupában

Birkózás
4 órája

Születésnapi beszélgetés Esterházy Mártonnal; ciklusértékelő interjú Schmidt Ádámmal

E-újság
4 órája

Félelem a legjobb miatt – Simon Zoltán publicisztikája

Téli sportok
4 órája

Korszakzárás bajnoki címmel – Karádi Zoltán jegyzete

Röplabda
4 órája

Szoros volt a visszavágó, de újra kikapott a Falco – a Bilbao jutott be a férfi kosár Európa-kupa döntőjébe

Kosárlabda
4 órája

Fontos tripla az utolsó pillanatokban, nyert a Monaco a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
4 órája
Ezek is érdekelhetik