Dopping: a WADA-elnök Kína felelősségét veti fel

MTI MTIMTI MTI
2006.10.09. 17:24
Címkék
Kína tiltott teljesítménynövelő szereket exportál, miközben a következő nyári olimpia házigazdájaként óriási a felelőssége, hogy a sportot megtisztítsák a doppingtól - jelentette ki Richard Pound (képünkön), a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) elnöke pekingi látogatásakor.
A szókimondó sportvezető a Sportegyetemen tartott beszédében hangsúlyozta: Kína azon országok között található, amelyek doppingszereket forgalmaznak szerte a világba.

"Amikor itt járok, minden alkalmat megragadok, hogy tájékoztassam a vezetőket, hogy az illetékes hatóságok kapjanak nagyobb hatalmat, ugyanis Kínának a tiltott szerek elleni küzdelemben az élre kell állnia, mint olimpiai házigazda. Mint rendező, fokozatosan nagy a felelőssége ebben, és meg kell mutatnia a világnak, hogy doppingmentessé igyekszik tenni a sportot" - fogalmazott Pound, akit a pekingi Sportegyetem díszdoktorává avattak, s ezen kívül felkereste a helyi akkreditált doppinglaboratóriumot.

A 2008-as nyári ötkarikás játékok hazájában az 1990-es években rengeteg doppingeset történt, főleg az úszók és atléták akadt fenn a vizsgálatokon. Két évvel ezelőtt 17 pozitív mintát találtak, a vétkeseket eltiltották.
Legfrissebb hírek

Franciaország: négy 11-es és 7 gól Párizsban; szigorú biztonsági intézkedések mellett kiütéses OM-siker

Francia labdarúgás
2 perce

Egy megmaradt a Milan háromgólos előnyéből, a piros-feketék legyőzték az Atalantát

Olasz labdarúgás
12 perce

Vívás: aranyérmes a női kardcsapat az orani vk-viadalon

Egyéb egyéni
19 perce

Sorozatban negyedik bajnokiját sem tudta megnyerni a Kisvárdán ikszelő FTC

Labdarúgó NB I
21 perce

A Leverkusen elvette a Freiburg veretlenségét; továbbra sincs pontja a Mönchengladbachnak

Német labdarúgás
34 perce

Férfi kézi NB I: Rosta 11 gólt dobott, a Szeged 11-gyel győzött

Kézilabda
38 perce

Visszavágott a Volánnak a Milano az osztrák hokiligában

Jégkorong
43 perce

Női kosárlabda NB I: 15 ponttal kikapott Győrben a címvédő Pécs

Kosárlabda
50 perce