Elhunyt Kállai Pál mesterzsoké

2006.10.13. 11:18
Címkék
Pénteken hajnalban, 73 éves korában, elhunyt Kállai Pál mesterzsoké, a magyar lóversenysport legnagyobb alakja.Minden idők legeredményesebb magyar lovasa, hazai pályafutása alatt 1089 versenyt nyert, csak idén 7 versenyben győzött. Ezredik sikerét 2002. szeptember 21-én Dunakeszi Alagon ünnepelhette 69 évesen Dotty nyergében. Hosszú pályafutása alatt 78 kiemelt nagydíjban haladt át győztesként a célon.

1933. október 3-án Maglódon született, s 16 évesen került a Kincsem Parkba Gombolai Ferenc idomárhoz.

1952-ben a legeredményesebb hazai lovasként első champion címét nyerte meg.

1956-ban tanulmányútra ment: pályája állomásai Ausztria, Kanada, az Egyesült Államok. A '60-as években, Amerika húsz legjobb és legkeresettebb lovasa közé tartozott. Lovagolt a világ egyik leghíresebb versenyében is a Kentucky Derbyben.

A 70-es évek második felében visszatért Európába: Jugoszláviában, Svédországban, Törökországban, Németországban, Olaszországban, Ausztriában és Magyarországon ért el nagy nemzetközi sikereket.

1991-ben költözött véglegesen haza, ahol ismét a legjobb lett. 1991-ben Jeremy-vel, 2000-ben Rodrigóval megnyerte a háromévesek legnagyobb futamát, a Magyar Derbyt.

Közép-Európában halála napjáig keresett és tisztelt lovas volt.

Élete utolsó napjáig lovagolt, szeptember 24-én még győzött a Kincsem Parkban Key Duble nyergében.

Utoljára október 1-én versenyzett, október 8-án már csak kimázsálni volt ereje, majd néhány perccel az első futam előtt rosszul lett és többé nem tért magához.

Minden idők legeredményesebb magyar lovasa, hazai pályafutása alatt 1089 versenyt nyert, csak idén 7 versenyben győzött. Ezredik sikerét 2002. szeptember 21-én Dunakeszi Alagon ünnepelhette 69 évesen Dotty nyergében. Hosszú pályafutása alatt 78 kiemelt nagydíjban haladt át győztesként a célon.

Külföldi győzelmeinek száma mintegy 2000.

Kállai Pált a Nemzeti Lóverseny Kft. és a magyar lóverseny társadalom saját halottjának tekinti.
Legfrissebb hírek

„Az Anfielden nem csak tizenegyen leszünk” – Szoboszlai Dominik bízik a Liverpool fordításában

Bajnokok Ligája
5 órája

„Szomorú” – a PSG-játékosok nem elégedettek, szerintük jobban ki kellett volna tömniük a Liverpoolt

Bajnokok Ligája
5 órája

Csütörtöki sportműsor: PSG–Veszprém a kézi BL-ben, spanyol–magyar a vízilabda-világkupában

Birkózás
5 órája

Születésnapi beszélgetés Esterházy Mártonnal; ciklusértékelő interjú Schmidt Ádámmal

E-újság
5 órája

Félelem a legjobb miatt – Simon Zoltán publicisztikája

Téli sportok
5 órája

Korszakzárás bajnoki címmel – Karádi Zoltán jegyzete

Röplabda
5 órája

Szoros volt a visszavágó, de újra kikapott a Falco – a Bilbao jutott be a férfi kosár Európa-kupa döntőjébe

Kosárlabda
6 órája

Fontos tripla az utolsó pillanatokban, nyert a Monaco a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
6 órája
Ezek is érdekelhetik