Súlyemelés: 50 ezer dollárba kerül az indiai felfüggesztés

2006.10.13. 12:18
Címkék
Részt vehetnek indiai súlyemelők a december első felében, Dohában esedékes Ázsiai Játékokon, amennyiben az ország sportági szövetsége 50 ezer dollárral megváltja tagságának felfüggesztését.
A nemzetközi szövetség (IWF) tavasszal egy évre száműzte a kiemelkedő viadalokról az indiai súlyemelőket, mert a márciusi, melbourne-i Nemzetközösségi Játékokat megelőzően, illetve a versenyek során a küldöttség négy tagja fennakadt a doppingellenőrzésen.

Az IWF most jelezte, hajlandó feloldani a szankciót, de csak abban az esetben, ha az indiaiak 50 ezer dollárral hozzájárulnak a doppingellenes küzdelemhez.

Úgy tűnik, az indiai szövetség élni kíván a felkínált lehetőséggel, az AFP információja szerint jelenleg azon fáradozik, hogy összeszedje a pénzt. A négy lebukott versenyzőt véglegesen kizárták a keretből.
Legfrissebb hírek

„Az Anfielden nem csak tizenegyen leszünk” – Szoboszlai Dominik bízik a Liverpool fordításában

Bajnokok Ligája
5 órája

„Szomorú” – a PSG-játékosok nem elégedettek, szerintük jobban ki kellett volna tömniük a Liverpoolt

Bajnokok Ligája
5 órája

Csütörtöki sportműsor: PSG–Veszprém a kézi BL-ben, spanyol–magyar a vízilabda-világkupában

Birkózás
5 órája

Születésnapi beszélgetés Esterházy Mártonnal; ciklusértékelő interjú Schmidt Ádámmal

E-újság
5 órája

Félelem a legjobb miatt – Simon Zoltán publicisztikája

Téli sportok
5 órája

Korszakzárás bajnoki címmel – Karádi Zoltán jegyzete

Röplabda
5 órája

Szoros volt a visszavágó, de újra kikapott a Falco – a Bilbao jutott be a férfi kosár Európa-kupa döntőjébe

Kosárlabda
6 órája

Fontos tripla az utolsó pillanatokban, nyert a Monaco a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
6 órája
Ezek is érdekelhetik