Asztalitenisz: visszavonul a kínai olimpiai bajnok

2006.10.14. 09:26
Címkék

Befejezi versenyzői pályafutását Kung Ling-huj (Kong Linghui) olimpiai és világbajnok kínai asztaliteniszező.

"Döntésem fő oka, hogy technikai szinten leszakadtam az élmezőnytől. Semmilyen körülmények között nem térek vissza a nemzetközi viadalokra" - nyilatkozott a 31 éves játékos a Beijing Newsnak, hozzátéve, hogy karrierjének új szakaszában a válogatott edzőjeként szeretne tevékenykedni.

Kung 1996-ban, Atlantában - Liu Kuo-lianggal (Liu Guoliang) az oldalán - párosban nyert olimpiai aranyérmet, négy évvel később, Sydneyben pedig egyesben bizonyult a legjobbnak. Egyike annak a három asztaliteniszezőnek, aki ötkarikás, világbajnoki, illetve Világkupa-elsőséggel is büszkélkedhet.

Népszerűsége júliusban kissé megcsappant hazájában, amikor is ittasan ült a volán mögé. Hibájáért nyilvánosan kért elnézést.
Legfrissebb hírek

„Az Anfielden nem csak tizenegyen leszünk” – Szoboszlai Dominik bízik a Liverpool fordításában

Bajnokok Ligája
5 órája

„Szomorú” – a PSG-játékosok nem elégedettek, szerintük jobban ki kellett volna tömniük a Liverpoolt

Bajnokok Ligája
5 órája

Csütörtöki sportműsor: PSG–Veszprém a kézi BL-ben, spanyol–magyar a vízilabda-világkupában

Birkózás
5 órája

Születésnapi beszélgetés Esterházy Mártonnal; ciklusértékelő interjú Schmidt Ádámmal

E-újság
5 órája

Félelem a legjobb miatt – Simon Zoltán publicisztikája

Téli sportok
5 órája

Korszakzárás bajnoki címmel – Karádi Zoltán jegyzete

Röplabda
5 órája

Szoros volt a visszavágó, de újra kikapott a Falco – a Bilbao jutott be a férfi kosár Európa-kupa döntőjébe

Kosárlabda
6 órája

Fontos tripla az utolsó pillanatokban, nyert a Monaco a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
6 órája
Ezek is érdekelhetik