RG: a szép jövő előtt álló Vass Dóráékat köszöntötték

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
2006.10.16. 19:28
Címkék
Hétfőn este a Magyar Torna-szövetség RG szakága tartott sajtótájékoztatót, amelyen a szeptemberben Moszkvában megrendezett junior egyéni és felnőtt együttes Európa-bajnokságon sikeresen szereplő versenyzőit köszöntötték.

Az Eb-n induló sportolók közül különösképpen járt a gratuláció Vass Dórának (képünkön), aki a két szer fináléjába is bejutott: karikagyakorlata ötödik, míg szalaggyakorlata hatodik helyet ért.

Az idén még a juniorok között versenyző lányra Moszkvában felfigyeltek a nemzetközi szakemberek is, és mindannyian egyöntetűen állítják, hogy a jövő nagy tehetségéről van szó.

Persze, azt Dóra is tudja, hogy mindez kevés ahhoz, hogy a felnőttek között valóban szép eredményeket érjen el, éppen ezért ezekkel a szakvéleményekkel nem is foglalkozik a kelleténél többet. Igyekszik a lehető legtöbbet edzeni, és csak erre figyelni, nem pedig a külső körülményekre.

Vass Hauser Judittal együtt a 11. helyen végzett a junior összetett csapatversenyben.

Felnőtt kéziszercsapatunk is a várakozásoknak megfelelően szerepelt, az összetett verseny 12. helyén végeztek a lányok. A kiutazás előtt ennél talán jobb eredményre számított a szakvezetés, ám a lányok így is szépen teljesítettek, apróbb rontásokkal mutatták be gyakorlataikat.

Borbély Attila, a szakág első számú vezetője azt is bejelentette, hogy zajlanak a tárgyalások, így szinte biztos, novemberben egy vagy két orosz edző érkezik a magyar válogatotthoz. A szakember(ek) a jövő évi görögországi olimpiai kvalifikációs világbajnokságra történő felkészülést segítik.
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Belfastban lép pályára a magyar válogatott az NL-ben

Minden más foci
45 perce

Öt labdavesztés is belefért a Buffalónak; Washingtonban botlott a címvédő – videó

Amerikai sportok
49 perce

Jó szerencsét Belfastban!; George Best emlékeinek nyomában

E-újság
50 perce

Elő kell lépni! – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
51 perce

Jön a Farkas? – Hegyi Iván publicisztikája

Magyar válogatott
56 perce

Újabb hiányzót kell pótolni – állítsa össze a magyar válogatott belfasti kezdőcsapatát!

Magyar válogatott
1 órája

Nemzetek Ligája: Európa legfeszültebb meccsét rendezték a Nagyerdei Stadionban

Minden más foci
1 órája

Klopp első hazai meccsén történelmet írtak a görögök – először verték meg a németeket!

Minden más foci
1 órája