Triatlon: Peking Balatonfüreden

2006.10.18. 12:46
Címkék
Az idei esztendőben nyújtott produkciók alapján várhatóan öt versenyzőt - Kuttor Csaba (képünkön), Török Dániel, Pocsai Balázs, Szabó Zita, Walkó Andrea - menedzselnek a jövőben a triatlonosok: közülük kerülhetnek ki a pekingi résztvevők, derült ki a Magyar Olimpiai Bizottság soros pekingi egyeztetésén.
Igaz, az idei világbajnokság helyezései (53., 60. a férfiaknál, 50., 56. hely a nőknél) nem túl biztatóak, de amint Lehmann Tibor szövetségi kapitány elmondta, az extrém, hegyes pálya egyáltalán nem feküdt a mieinknek.

A jövő évi dániai Eb és hamburgi vb sík terepe egyértelműen nagyobb reményekkel kecsegtet - azt pedig már most lehet tudni, hogy a pekingi pálya e tekintetben nem jelent extra kihívást.

Sőt, a mieink akár rá is állhatnak az olimpiai útvonal ritmusára, minthogy Balatonfüreden egy, a pekingire nagyon „rímelő” pályát talált a szövetség, 2008-ig ott is rendezik az országos bajnokságokat.

(Persze, külsőségekben nem idézi az olimpiai helyszínt a füredi: a Peking mellett, egy víztározóban és akörül megrendezendő versenyre a kínaiak építettek egy 500 méter hosszú, 25 méter széles pontonhidat, amelyet lebetonoztak a futáshoz és a kerékpározáshoz, ezzel érve el, hogy a tározó gátjára épített 30 ezres tribünről az olimpiai triatlonviadal felét láthatják a helyszínen szurkolók!)

Kuttor Csaba és Szabó Zita a vb-erősségű mezőnyben a 25. hely környékén zárt a legutóbbi pekingi versenyen, azaz a megfelelő helytállásra van esély - bár a kvalifikáció sokkal keményebbnek ígérkezik, mint volt 2004 előtt.

Ettől függetlenül nagy elszántsággal készülnek a mieink, a belvillongások megszűntek, a különböző klubokból érkező hárompróbások normális hangulatban tudnak együtt edzeni.

Ráadásul Györe István keretorvos finoman jelezte: „azzal, hogy más országokban egyre komolyabb doppingvizsgálatok zajlanak, mi is közelebb kerülhetünk az elithez”.

A doktor ezzel arra célzott, hogy az idei vb-t megnyerő angol triatlonosról kiderült, görbe utakon járt, így ő például biztosan nem lesz ott a pekingi olimpián. Mifelénk a sportolókat igen kemény kontroll alatt tartják, a szövetség ebben a szezonban önerőből 40 vizsgálatot végeztetett el, a vezetők pedig bizakodnak, a tiszta versenyzés is meghozza majd a megfelelő eredményt.
Legfrissebb hírek

Ismét változott a Mezőkövesd–Budapest Honvéd bajnoki kezdési időpontja

Labdarúgó NB II
4 perce

Férfi kézi BL: ezt csak a Veszprém ronthatja el

Kézilabda
11 perce

„Úgy néznek ki, mint egy másodosztályú csapat” – nem kímélték a Liverpoolt az angol és a francia lapok

Bajnokok Ligája
30 perce

Gyász: elhunyt a legendás diszkoszvető, Bugár Imre

Atlétika
43 perce

Vívás: Horváth Lotti megvédte címét, másodszor is világbajnok!

Utánpótlássport
1 órája

Húszévesnek érzi magát a sérüléssel bajlódó Lenzsér Bence

Labdarúgó NB I
1 órája

Madridban is sokat érhet Varga Barnabás gólérzékenysége

Európa-konferencialiga
1 órája

NBA: a Thunder ismét első nyugaton, Jokics tripla duplával vezette győzelemre a Denvert

Amerikai sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik