Aerobik: Roik Zsolt nyerte az Magyar Kupa és a Hungarian Open fináléját

2006.10.23. 16:17
Címkék
Kétnapos aerobik-őrület volt Makón, ahol Magyar Kupa döntőt és Hungarian Open-t is rendeztek a hétvégén. A verseny végig fantasztikus hangulatban zajlott, köszönhető ez leginkább a lelkes közönségnek, akik mindkét napon megtöltötték a makói sportcsarnokot.A nők versenyében szombaton rendezték a Magyar Kupa döntőt, ahol a papírformának megfelelő végeredmény született, hiszen az aranyérmet az Európa-bajnoki 11. helyezett Sifter Tímea nyakába akasztották. A verseny egyben a Hungarian Open selejtezője is volt, a fináléba Sifter az első helyen került be, ahol még két magyar és öt külföldi vetélytárs várt rá. Itt is jól szerepelt hazai legjobbunk, hiszen második lett. Csak a párosban világbajnoki bronzérmes Aurelie Joly előzte meg. A férfiak mezőnyében Roik Zsolt mindkét versenyen győzni tudott, ráadásul kiváló teljesítménnyel utasította maga mögé vetélytársait. A Magyar Kupában és a Hungarian Openen is Tyeklár Ramon végzett a második helyen. Nagyon reményteljes a jövő évi világversenyek szempontjából, hogy mindketten magas pontszámot kaptak a nemzetközi zsűritől.A Magyar Kupának külön tétje is volt, hiszen minden kategória győztese első helyen szerzett kvalifikációt a jövő évi világversenyekre. "Egyértelműen látszik, hogy jó irányba haladunk. Elégedett vagyok valamennyi versenyzővel, és külön szeretném kiemelni a makói közönséget. Szinte szétverték a csarnokot, káprázatos hangulatot teremtettek" - értékelt a verseny végén Dóczi Dorottya szövetségi kapitány.

SPORTAEROBIK MAGYAR KUPA. DÖNTŐ

Férfiak:
1. Roik Zsolt (Vasas) 20.80
2. Tyeklár Ramón (Forma Fitt SE) 20.35
3. Lőrincz Ernő (Pogány ISK) 16.05
Nők:
1. Sifter Tímea (BHSE) 19.85
2. Nagy Erika (Pogány ISK) 16.85
3. Újváris Cecília (TFSE) 16.55.

SPORTAEROBIK MAGYAR KUPA. DÖNTŐ

Férfiak:
1. Roik Zsolt (Vasas) 20.80
2. Tyeklár Ramón (Forma Fitt SE) 20.35
3. Lőrincz Ernő (Pogány ISK) 16.05
Nők:
1. Sifter Tímea (BHSE) 19.85
2. Nagy Erika (Pogány ISK) 16.85
3. Újváris Cecília (TFSE) 16.55.

HUNGARIAN OPEN

Férfiak:
1. Roik Zsolt (Vasas) 20.80
2. Tyeklár Ramón (Forma Fitt SE) 20.35
3. Adrien Galo (francia) 20.10
Nők:
1. Aurelie Joy (francia) 20.75
2. Sifter Tímea (BHSE) 20.25
3. Vera Trusina (orosz) 19.45
Legfrissebb hírek

Verstappen versenymérnöke riválisnál folytathatja – sajtóhír

F1
11 perce

Nagy Roland az Aston Martin Academyhez igazol

Egyéb autó-motor
18 perce

Kucsera Dániel: Kezdünk visszatérni az idény eleji formánkhoz

Kosárlabda
51 perce

NS-képeslap: Véső úti sportközpont – a szolnoki sport modern otthona

Egyéb egyéni
1 órája

Ismét változott a Mezőkövesd–Budapest Honvéd bajnoki kezdési időpontja

Labdarúgó NB II
1 órája

Férfi kézi BL: ezt csak a Veszprém ronthatja el

Kézilabda
1 órája

„Úgy néznek ki, mint egy másodosztályú csapat” – nem kímélték a Liverpoolt az angol és a francia lapok

Bajnokok Ligája
2 órája

Gyász: elhunyt a legendás diszkoszvető, Bugár Imre

Atlétika
2 órája
Ezek is érdekelhetik