Vietnam: győzelmi prémium a pekingi olimpiára

2006.11.02. 12:30
Címkék
A dicsőségen túl ötezer dollárért (egymillió forint) is versenyeznek majd a vietnami olimpikonok a 2008-as pekingi játékokon. Nguyen Tan Dung miniszterelnök a napokban hagyta jóvá a helyi szinten sporttörténeti jelentőségű előterjesztést, melynek része az is, hogy a győzelmi prémium mellé 2500 dollár jár olimpiai csúcs megdöntése esetén.
"Azzal a motivációval, amit a pénzdíj jelent, talán lehetővé válik legalább az éremszerzés" - indokolta az újítást Hoang Vinh Giang, a nemzeti olimpiai bizottság főtitkára.

A délkelet-ázsiai ország versenyzői eddig összesen egyetlen dobogós helyezést értek el az olimpiák történetében: 2000-ben, Sydneyben a tekvondós Hieu Ngan Tran volt ezüstérmes a nők 57 kg-os küzdelmében.

Az olimpiai bizottság főtitkára szerint ezúttal jók az esélyek, mert a versenyzőik egyre felkészültebbek.

Noha a felkínált célprémium más országokéval összehasonlítva szerény - Thaiföldön például 500 ezer dollárt ért egy athéni győzelem -, a helyi sportolókat minden bizonnyal ösztönzi majd. Túl azon ugyanis, hogy először járhatnak jól anyagilag is a sikeres szerepléssel, vietnami viszonylatban nem is kevés a pénz.
Legfrissebb hírek

Kisvárda: hamarosan újra edzésbe állhat Pintér Filip

Labdarúgó NB I
17 perce

Fókuszban a fiatalok: Jurek Gábor a hajrában beállva is bizonyított

Labdarúgó NB I
29 perce

Életmódváltásból ötven kilométeres országos bajnoki cím

Csupasport
58 perce

Női kosár NB I: csaknem hét év után távozik a TFSE vezetőedzője

Kosárlabda
1 órája

Billie Jean King-kupa: párosban is győztünk, „söpréssel” vertük a törököket

Tenisz
1 órája

NS-infó: az olasz klub megvásárolja a magyar U-válogatott középpályás játékjogát

Légiósok
1 órája

Jó hangulatban készül női hokiválogatottunk a hazai vb-re

Jégkorong
1 órája

Sportlövő-vk: Fábián Sára ötödik sportpisztolyban

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik