Szörf: Gárodfalviban bízva

2006.11.08. 08:13
Címkék
Ha nem töri el a lábát, Gádorfalvi Áron (képünkön) garantáltan ki fog jutni a pekingi olimpiára, jelentette ki Körtvélyessy Miklós főtitkár a MOB-konzultáción. Erre az idei világbajnokságon mutatott vb-produkció lehet a biztosíték: a magyar élszörfös a Garda-tavon a 42. helyen végzett (egy ideig a 25. helyen is állt), a nemzetek sorában pedig 19-ikként végzett, márpedig a jövő évi, portugáliai kvalifikációs eseményen a legjobb 28 nemzet képviselői szereznek jogot a pekingi részvételre.
extrem.hu
extrem.hu
Gádorfalvit ráadásul egy mandulaműtét utóhatásai kínozták egész szezonban, sokat betegeskedett, tehát még ennél is előrébb végezhet, ha komolyan nekiveselkedik.

A szövetség vezetői mindenesetre azon vannak, hogy rávegyék erre. Például, hogy az egészséges táplálkozás is sokat lendíthet egy szörfös teljesítményén, azaz ha konzervek helyett vitamindús ételeket és megfelelő étrendkiegészítőket fogyaszt, az a vízen is visszaköszönhet.

Aztán, mint Utassy Lóránt szövetségi edző jelezte, igyekeznek rászorítani, hogy Áron megfelelő erősítőgyakorlatokat végezzen, például úgy, hogy az evezősökkel készül: számtalan jel utal arra, hogy aki megfelelően tud „pumpálni”, azaz kellőképp megerősödik az evezést imitáló erősítő mozdulatok közben, az a csingdaói pályán hatalmas előnybe kerülhet.

Az olimpia ugyanis meglehetősen szélcsendesnek ígérkezik, azaz az előre jutáshoz óriási karmunka is kell majd - erre utalnak a csingdaói versenyek, valamint a szeles Gardán rendezett vb eredményeinek összevetése. Míg utóbbin a sportág nagymenői uralták a terepet, addig a játékok helyszínén a szélhez szokott klasszisok csak vergődtek, és ez alighanem így lesz 2008-ban is - tehát a verseny minden eddiginél nyíltabbnak ígérkezik.

Körtvélyessyék még azt sem tartják kizártnak, hogy Gádorfalvi a szokatlan körülmények között akár a legjobb tíz környékén fusson be - ha felkészülését nem hátráltatja semmi, akkor ez nem is oly elérhetetlen vágyálom. (Jellemző egyébként, hogy az első nagyobb csingdaói versenyen, az optimist vb-n a kínaiak úgy támasztották fel a szelet, hogy két hatalmas tanker odavezénylésével és párhuzamos leállításával leszűkítették a szélcsatornát, így valamelyest élénkült a légmozgás - ám a szörfösökön ez sem lendítene sokat…)
Legfrissebb hírek

Billie Jean King-kupa: tét nélküli magyar vereség Grúzia ellen

Tenisz
1 perce

Liverpooli lábnyomok: osztálykülönbség a PSG javára a BL-ben

Bajnokok Ligája
6 perce

Verstappen versenymérnöke a McLarenhez szerződik – hivatalos

F1
41 perce

Asztalitenisz WTT: András Csaba férfi párosban is továbbjutott

Egyéb egyéni
51 perce

Gyász: elhunyt a szegedi labdarúgás meghatározó alakja

Labdarúgó NB I
51 perce

NB III: elefántcsontparti játékossal erősített az Újpest FC II – hivatalos

Labdarúgó NB II
1 órája

Női tenisz: megsérült a világelső Arina Szabalenka

Tenisz
1 órája

Budai barátok otthontalan csapata, a 33 FC

Képes Sport
1 órája
Ezek is érdekelhetik