Tollaslabda: egyben bíznak, de benne nagyon

2006.11.22. 10:22
Címkék
Egy embernek rendeli alá minden anyagi erejét a honi szövetség: az ifjú Tóth Henrik lehet az, aki két „nullás” olimpia után végre kvalifikációs helyet szerezne a magyar tollasozóknak. Igaz, itthon okozott némi feszültséget, hogy a szakvezetők Tóth mellett tették le a garast, jóllehet Horváth Kristóf egyelőre előrébb áll a világranglistán.
Ám a húszesztendős fiatalember az egymás elleni eredmények alapján jobb a vetélytársánál, ráadásul továbbra is részese az európai szövetség támogatási programjának, azaz külföldi edzőtáborokban pallérozódhat.

És egyelőre vissza is igazolja a „törődést”: az idén azt tűzték ki célként elé, hogy legalább öt nagyobb nemzetközi tornán jusson a főtáblára, és az eddigi hat alkalommal ez már háromszor sikerült is neki, sőt, ment is egy-egy kört, ami remek eredmény (és még öt viadal hátravan - tollasban egyébként a selejtező kegyetlen műfaj: egy nap alatt kell öt meccset megvívni).

Ha Tóth jövőre is ilyen kiválóan üt, odaérhet az olimpiára - tőle már ez is nagy bravúr lenne, minthogy a tollas az idősebbek sportja (a világbajnokok általában 25-30 esztendősek), a kínaiak közül sem szoktak 19-20 évesen berobbanni az élvonalba, azaz Tóth Londonban ér majd az ideális korba.

További pozitívum, hogy a májustól bevezetett új pontszámítás (nincs forgás, minden menet pontot ér) felgyorsította, agresszívebbé tette a játékot, ami - mint Mátyus Tibor szövetségi kapitány magyarázta - Tóth stílusának kifejezetten kedvez.

Az pedig a jövőbeni érvényesülésének, hogy a szövetség vezérkara továbbra is köti magát a régi elhatározásához: ellentétben más európai nációkkal, itt nincs az a pénz, amiért kínaiakat honosítanának egy eredményesebb szereplés érdekében, inkább várnak és dolgoznak még 20-30 évet, hogy egyszer egy magyar pontszerzési eséllyel induljon az olimpián.

Igaz, amint Englert István elnök kifejtette, Tóth esetében kizárólag az egyéni ambíció játszik szerepet a kőkemény edzések elvégzésénél, elvégre azt mindenki tudja: ha ki is jut az olimpiára, tollaslabdázásból Magyarországon aligha fog meggazdagodni…
Legfrissebb hírek

Clayton nyert Brightonban, és újra első a darts Premier League-ben

Egyéb egyéni
4 órája

Pénteki sportműsor: Puskás Akadémia–ETO FC és Ferencváros–Diósgyőr az NB I-ben

Minden más foci
6 órája

50 nap múlva BL-döntő a Puskásban!; Tóth Balázs: Jó lenne szintet lépni

E-újság
6 órája

Férfi kosár Euroliga: Isztambulban nyert a Real Madrid, négy csapat már biztosan negyeddöntős

Kosárlabda
6 órája

Videó: VAR-ozás után adták meg Mocsi gólját, simán nyert a Rizespor

Légiósok
6 órája

Semmi sem lehetetlen – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Melbourne-i időutazás – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
6 órája

Ollie Watkins duplázott Bolognában; a Porto elképesztő öngól miatt nem győzött az El-negyeddöntő első meccsén

Európa-liga
6 órája
Ezek is érdekelhetik