Úszás: abbahagyja a kínai olimpiai bajnoknő

2007.01.31. 00:52
Címkék
Felhagy a versenysporttal a kínaiak mellúszó olimpiai bajnoknője, Lo Hszüe-csüan (Luo Xuejuan) közelebbről meg nem határozott, de pályafutása folytatásának esetén akár végzetessé váló szívbetegsége miatt.
A keddi, pekingi bejelentés néhány nappal az után hangzott el, hogy Lo edzője spekulációnak minősítette a tanítványa végleges visszavonulásáról szóló híreket.Az úszónő, aki pénteken volt 23 éves, a 2004-es athéni olimpián győzött 100 m mellen, előtte pedig e műfajban az 50-es és 100-as távokon négy egyéni aranyérmet gyűjtött be a 2001-es és 2003-as világbajnokságokon, azóta viszont szinte állandó jelleggel sérülésekkel és mentális bajokkal küszködött. A China Youth Daily című kínai napilap egy név nélkül nyilatkozó orvos szakértőre hivatkozva azt írta, hogy "Lo szíve már nem alkalmas a versenysportra", és hogy "életveszélyes lenne, ha folytatná az olyan magas szintű felkészülést, mint amilyet egy olimpiai részvétel megkíván". "Mindez azt jelenti a 2008-as pekingi olimpiát illetően, hogy elveszítettük legfőbb aranyesélyesünket" - idézte az újság a nemzeti együttes vezetőedzőt, Csang Ja-tungot (Zhang Yadong).
Legfrissebb hírek

Szuhai Péter 28. helyen zárt a díjugrató vk-döntő második számában

Egyéb egyéni
2 perce

Dibusz Dénes: Egy ilyen félidőn elmehet a bajnokság

Labdarúgó NB I
7 perce

Keane: A jó játékosokat jobban kellene védeni; Vignjevics: Harakirit követtünk el

Labdarúgó NB I
9 perce

Szombati sportműsor: három NB I-es meccs, pályán a Liverpool, Magyarország–Csehország női kézilabdameccs

Minden más foci
7 órája

A Monaco kulcsonfontosságú meccset nyert meg a Barcelona ellen a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
7 órája

Sohasem látott bravúr, Révész Bulcsú már a harmadik körben a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
8 órája

Tovább menetel a két bajnokesélyes; Mocsi Attila: Nem ezt a bánásmódot érdemlem

E-újság
8 órája

Il Luce, az örök fény – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik