Műugrás: Barta Nóra ismét nyert

2007.02.05. 01:31
Címkék
A szombati, három méteren szerzett győzelem után Barta Nóra újabb két elsőséggel és jó pontszámokkal rukkolt ki Eindhovenben a PSV-kupán. Az Európa-bajnoki bronzérmes klasszis ezúttal egy méteren győzött, valamint Kormos Villővel párosban három méteren. „Nóra kétszázhatvanegy pontot kapott, ami kifejezetten jónak mondható – értékelte tanítványa teljesítményét Ligárt Balázs. – Minden ugrása biztos, határozott volt. A pontszáma pedig azért kifejezetten jó, mert még bőven maradt benne. Ahhoz, hogy ez a plusz kijöjjön, igazi versenyszituáció kell.”Erre sem kell már sokat várni, február 17-én kezdődik az Európa-kupa, amelyet 2003-ban Barta nyert meg. „Az a fontos, hogy biztosak maradjanak az ugrásaim. Továbbra is szeretném elkerülni a rontásokat, és akkor már csak arra kell figyelnem, hogy hol tudok javítani a részleteken. Mondhatjuk úgy is, a mostani verseny után az ugrások csiszolgatása, finomítása lesz a feladat a világbajnokságig” – mondta Barta Nóra.
Legfrissebb hírek

Úszás: Milák Kristóf hat számban indul az ob-n

Úszás
29 perce

Macsó Máté: Ez a fura gól megfogta a csapatot

Labdarúgó NB I
1 órája

Szuhai Péter 28. helyen zárt a díjugrató-vk-döntő második számában

Egyéb egyéni
1 órája

Dibusz Dénes: Egy ilyen félidőn elmehet a bajnokság

Labdarúgó NB I
1 órája

Keane: A jó játékosokat jobban kellene védeni; Vignjevics: Harakirit követtünk el

Labdarúgó NB I
1 órája

Szombati sportműsor: három NB I-es meccs, pályán a Liverpool, Magyarország–Csehország női kézilabdameccs

Minden más foci
8 órája

A Monaco kulcsonfontosságú meccset nyert meg a Barcelona ellen a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
9 órája

Sohasem látott bravúr, Révész Bulcsú már a harmadik körben a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
9 órája
Ezek is érdekelhetik