Ez gyógyír a mesternek

RÁC BENEDEK BALÁZSRÁC BENEDEK BALÁZS
2007.02.12. 01:59
Címkék
Hadfi Dániel (sötétben) élete legnagyobb sikerét érte el Párizsban
Hadfi Dániel (sötétben) élete legnagyobb sikerét érte el Párizsban
Hadfi Dániel (sötétben) élete legnagyobb sikerét érte el Párizsban
Hadfi Dániel (sötétben) élete legnagyobb sikerét érte el Párizsban

Két évvel ezelőtt a Hungária-kupán aratott először Vk-diadalt Hadfi Dániel, vasárnap pedig felülmúlta ezt a sikert, mivel a normál Vk-versenyeknél is erősebb mezőnyt felvonultató párizsi Szuper-A Világkupán nyert. Első mérkőzésén a 2006-os egyetemi vb-n már legyőzött francia Thierry Fabrén lépett túl, majd a 2002-ben – többek között Kovács Antal legyőzésével – Eb-címet szerző holland Elco Van der Geelstet verte meg. A negyeddöntőben japán, az elődöntőben mongol riválist búcsúztatott.

A fináléban a korábban 90 kilóban vitézkedő (tavaly ugyanitt bronzérmes, 2003-ban vb-harmadik) fehérorosz Siarhei Kukarenka várt rá. Bár a rivális jukóval vezetett, Hadfi ipponnal legyőzte, ez pedig Kovács Antal 2001-es sikere után a magyarok második párizsi aranyérme. A Honvéd-Kipszer-TFSE versenyzőjét ezúttal nem tudta elkísérni mestere, Toncs Péter, aki a lábában keletkező mélyvénás trombózis miatt nem repülhetett.

„SMS-ben tájékoztattak a kintiek, semmiről sem maradtam le – mondta a kórházban fekvő, de onnan hétfőn talán már távozó Toncs Péter. – Nehéz volt Dániel sorsolása, de végig jól dolgozott. Egész nap a versenyre gondoltam, minden meccse előtt megbeszéltük telefonon a taktikát, csak az a rossz, hogy nem ölelhettem meg. Persze azért a legfontosabb a győzelem, ez még gyógyszernek is megteszi.”

Hadfi mellett további három magyar dzsúdós küzdött vasárnap. A +100 kilós Bor Barna előbb a francia Jean-Sebastian Bonvoisint, majd a holland Grim Vuijsterst verte ipponnal, aztán jukóval búcsúztatta a grúz Zviadi Kanjaliasvilit. Az elődöntőben azonban az olimpiai és háromszoros világbajnok japán Inoue Kosei megállította, sőt a bronzmeccsen is vesztesként hagyta el a tatamit, a francia Teddy Riner ipponnal győzött ellene. Ifjabb Nagysolymosi Sándornak a második körben a junior Európa-bajnok montenegrói Szrdjan Mrvaljevics parancsolt megálljt, Mészáros Anett egy győzelem és egy vereség után a vigaszágra került, de elvérzett az Eb-ezüstérmes német Heide Wollerttel szemben, s a 7. lett.
Legfrissebb hírek

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
7 perce

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
1 órája

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
7 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
7 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
7 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
8 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
8 órája