Samsung szupermaraton: Győr lesz a központ a versenyen

MTI MTIMTI MTI
2007.05.25. 23:19
Címkék
A tavalyi évhez hasonlóan idén is Bécs-Pozsony-Budapest útvonalon kerül sor a Samsung szupermaraton futóversenyre. A 18. alkalommal kiírt viadalt október 19. és 23. között rendezik Győr központtal, vagyis ott lesz, október 18-án a jelentkezés és a megnyitóünnepség.
A pénteki sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az esemény 1990-ben, nyolc ország 308 résztvevőjével rajtolt, tavaly pedig már több mint 1000 indulóval bonyolították le a viadalt, amely továbbra is az egyik legjobban díjazott hazai sportverseny: a nyeremények összértéke eléri a 20 millió forintot. Nagy Sándor, a szervezőbizottság elnöke jelezte, a tavalyi létszám már a kezelhetőség határait súrolta, ezért ebben az évben nem a bővítés a cél, hanem a mezőny színesítése. Így a Bécs-Pozsony-Győr-Tata-Budakeszi-Budapest, összességében 345 km-es útvonalra ebben az évben is 40-50 egyéni induló jelentkezését várják a szervezők, váltóban pedig közel 170 csapat részvételére számítanak, de - a szokásokhoz híven - túrakerékpárosok és görkorcsolyázók jelentkezését is elfogadják. Az utolsó szakaszon, Budakeszi és Budapest között ezúttal is megrendezik a nemzetközi félmaratoni viadalt. A budapesti befutó a Hősök tere helyett a Kós Károly sétányon lesz. Szintén újítás, hogy a rendezők az időmérésben a chiprendszerre térnek át: a versenyzők cipőjére helyezett érzékelővel mérnek majd. Az eseményt a rajttól a célig számos idegenforgalmi és kulturális program kíséri három országban. Nagy Sándor kiemelte, ez lesz az utolsó verseny, amelyen a határátlépéseknél ellenőrzésekre kell számítani.
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: nemzetközi kupaselejtezőt játszik az FTC, a DVSC és a Paks is

Minden más foci
1 órája

Diósgyőri számlák – Simon Zoltán publicisztikája

Labdarúgó NB II
1 órája

Maradona és Messi – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
1 órája

Ki a jobb? Maradona vagy Messi?; Marco Rossi: Spanyolország megérdemelte…

E-újság
1 órája

Egy helyen változott a Ferencváros Twente elleni El-selejtezős kerete

Európa-liga
1 órája

Kl-selejtező: idegenbeli siker az ETO lehetséges ellenfeleinek meccsén

Európa-konferencialiga
1 órája

Videó: Loic Negót már az első félidőben kiállították az Omonia BL-selejtezőjén

Bajnokok Ligája
2 órája

Bondár nehezen jutott be a negyeddöntőbe a hamburgi tenisztornán

Tenisz
2 órája