Profi ökölvívás: Szultan Ibragimov elvette Briggs övét

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2007.06.03. 23:15
Címkék
Az orosz Szultan Ibragimov megfosztotta a Boksz Világszervezetnél (WBO) birtokolt nehézsúlyú övétől Shannon Briggset, miután az Atlantic Cityben rendezett címmérkőzésen egyhangú pontozással jobbnak bizonyult amerikai riválisánál.
Briggs novemberben ült a szervezet királykategóriájának trónjára és ez volt az első címvédő meccse. A 32 éves Ibragimovot mindhárom pontozó jobban látta - 119-109, 117-111 és 115-113 arányban -, s így 21. sikerét aratta a profik között. A 35 esztendős és ellenfelénél 23 kilóval nehezebb Briggs ötödik kudarcát szenvedte el. Az összecsapást eredetileg március 10-re, New Yorkba, a Madison Square Gardenbe tervezték, de a címvédő tüdőgyulladása miatt halasztani kellett. Briggs a mérkőzés után azt mondta: még most sem teljesen egészséges. "Mindenféle antibiotikumot szedek, az utóbbi két hétben nem is tudtam edzeni. Tulajdonképpen nem is akartam most bokszolni, de féltem, hogy ha ismét lemondom a meccset, akkor beperelnek és elveszik az övemet" - fogalmazott. Ibragimovot ugyanakkor nem nagyon érdekelte riválisa egészségi állapota: "Shannon Briggs nagyon kemény fickó, óvatosan és tisztelettel harcoltam ellene és megérdemelten lettem én a bajnok." Ibragimov győzelmével mind a négy nagy szervezetnél a szovjet utódállamok képviselője birtokolja a nehézsúly övét: az ukrán Vlagyimir Klicsko az IBF-nél (Nemzetközi Bokszföderáció), a kazah születésű orosz Oleg Maszkajev a WBC-nél (Boksz Világtanács), az üzbég Ruszlan Csagajev pedig a WBA-nél (Boksz Világszövetség) világbajnok.
Legfrissebb hírek

Szappanos Péter lett az őszi szezon legjobbja; Vörös Barna Zalaegerszegen köthet ki

E-újság
42 perce

Hegedű, kalapács, futball – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
42 perce

Szombati sportműsor: pályán a Liverpool, folytatódik a darts-vb

Egyéb egyéni
42 perce

Szalah újabb gólt szerzett, Egyiptom csoportelsőként jutott tovább; Marokkó nem bírt Malival

Minden más foci
57 perce

Győzelmével az ötödik helyre ugrott a Manchester United

Angol labdarúgás
1 órája

Európai kézilabdaligák: Palasics Kristóf 17 lövést hárított

Kézilabda
2 órája

Röplabda: eseménydús éven van túl a hazai utánpótlás

Utánpótlássport
3 órája

Otthon nyert a Fehérvár az osztrák hokiligában

Jégkorong
3 órája
Ezek is érdekelhetik