Vörös, Máthé és Füri döntős, Gyenesei kiesett a selejtezőben

Vágólapra másolva!
2007.06.08. 17:13
A Rigában zajló öttusa Európa-bajnokságon pénteken a női mezőnyön volt a sor, hogy megkezdje szereplését a kontinensbajnokságon. Amíg a fiúk teljes létszámmal, négy fővel kvalifikálták magukat a döntőbe, addig a lányoknál csupán az egyéni versenyben érdekelt Gyenesei Leila búcsúzott a selejtezőt követően - ő is csupán egy hellyel maradt le a fináléról -, viszont a háromfős csapatot alkotó magyar egység mindegyik tagja, Vörös Zsuzsanna, Füri Csilla és Máthé Vivien ott lesz a verseny vasárnapi megmérettetésén is.
Füri, Máthé és Vörös (balról jobbra) magabiztosan jutott be a selejtezőből a vasárnapi döntőbe
Mirkó István
Füri, Máthé és Vörös (balról jobbra) magabiztosan jutott be a selejtezőből a vasárnapi döntőbe
Füri, Máthé és Vörös (balról jobbra) magabiztosan jutott be a selejtezőből a vasárnapi döntőbe
Mirkó István
Füri, Máthé és Vörös (balról jobbra) magabiztosan jutott be a selejtezőből a vasárnapi döntőbe

A B csoport 22 indulója között találtuk az olimpiai bajnok Vörös Zsuzsannát, aki abszolút esélyesként, a selejtezőben talán még a vártnál is sokkal jobb formát mutatva, rendkívül magabiztosan utasította maga mögé a mezőnyt.

A magyar klasszis az első két tusát, a vívást és a lövészetet követően olyan előnyre tett szert – mindkettőben a legjobb volt -, hogy a folytatásban már tartalékra is tehette magát, selejtezőbeli abszolút elsőségére nézve senki nem volt veszélyes, de még meg sem tudták közelíteni. A futás előtt 33 másodperces előnye volt olimpiai bajnokunknak az akkor már második helyen álló fehérorosz Anasztaszija Szamuszeviccsal szemben.

A csoport erősségére jellemző, hogy a harmadik helyen végző Máthé Vivien az A csoportban simán első lett volna. Lényeg viszont az, Vöröshöz hasonlóan ő is biztosan lépett tovább, nem kellett a maximumot kiadnia magából és jó formában várhatja a folytatást.

Az A csoportban Füri Csilla végig kiegyensúlyozottan versenyezve végzett a nyolcadik helyen, a döntőbeli szereplés esetében sem volt kérdőjeles egy pillanatra sem. A csapatverseny előtt több mint bizakodásra ad okot, hogy a három magyar nemcsak bejutott, hanem remek formában versenyez.

Egyetlen búcsúzónk – a férfiaknál mind a négy indulónk bejutott a döntőbe - a 2006-ban sífutóként még a téli olimpián rajthoz álló Gyenesei Leila volt, aki csak az egyéniben volt érdekelt.

Elfogadható lövészet után vívását nagyon elrontotta, húsz asszójából tizenhetet elveszített. Innen pedig hiába hajrázott remekül, nyerte meg az úszást(!) és lett negyedik a futásban, végül ha hajszállal is, de lemaradt a fináléról.

A nőknél összesen 43-n álltak rajthoz, közülük 36-n folytathatják a vasárnapi döntőben.

Szombaton viszont ismét a férfiaké a terep, a Balogh Gábor, Horváth Viktor és Fülep Sándor alkotta magyar csapat mellett Tibolya Péterért is szoríthatunk.

A mieink mellett további három, az orosz, a lengyel és a fehérorosz együttes szerepel komplett csapattal a döntőben.

RIGA, EURÓPA-BAJNOKSÁG, NŐI SELEJTEZŐ:

A CSOPORT:
1. Lena Schöneborn (német) 4036 pont
2. Mhairi Spence (brit) 4036
3. Ljudmila Szirotkina (orosz) 4036
...8. Füri Csilla 4032 (lövészet: 172 kör/1000 pont, vívás: 10 győzelem/10 vereség/824 pont, úszás: 2:18.05 perc/1264 pont, futás: 11:34.97 perc/944 pont)
...19. Gyenesei Leila 3896 (171/988, 3/17/516, 2:08.75/1376, 11:16.89/1016)

B CSOPORT:
1. Vörös Zsuzsanna 4200 pont (vívás: 16 győzelem/5 vereség/1044 pont, lövészet: 186 kör/1168 pont, úszás: 2:18.46 perc/1260 pont, futás: 12:28.32 perc/728 pont)ú
2. Anasztaszija Szamuszevics (fehérorosz) 4144
3. Máthé Vivien 4076 (12/9/868, 176/1048, 2:16.54/1284, 11:51.14/876)
Legfrissebb hírek

Gyenesei Leila: Óriási versenyt nyertünk meg az öttusa-vb rendezési jogáért

Egyéb egyéni
2025.09.10. 16:55

„Óriási katarzis volt, hogy a UIPM mellettünk döntött”

Egyéb egyéni
2025.09.01. 07:48

Kl-selejtező: az ETO ellen készülő Rapid szurkolói szerint Bolla nagyon fontos játékos

Európa-konferencialiga
2025.08.28. 13:18

US Open: sikerrel vették a magyar hölgyek az első selejtezőkört

Tenisz
2025.08.18. 18:33

Férfi kosárlabda vb-előselejtező: változott a magyarok észak-macedóniai mérkőzésének helyszíne

Kosárlabda
2025.08.12. 14:14

Pánik Bukarestben: a drámai fordítás után mentőt hívtak az edzőhöz

Európa-liga
2025.08.08. 14:39

José Mourinhóék drámai hajrában kaptak ki a Van Persie irányította Feyenoordtól

Bajnokok Ligája
2025.08.06. 23:04

Kl-selejtező: a fájó vereség után is optimisták a kassaiak, jön a visszavágó!

Európa-konferencialiga
2025.07.31. 08:33
Ezek is érdekelhetik