Vívó Eb: nem jutott elődöntőbe a magyar férfi kardcsapat

MTI MTIMTI MTI
2007.07.05. 14:46
Címkék
Ma a férfi kardvívók és a női tőrözők csapatversenyét rendezik meg a belgiumi Gentben zajló vívó Európa-bajnokságon.
A magyar férfi kardcsapat első mérkőzését még könnyedén nyerte, az ukránok elleni negyeddöntőben azonban kikapott, így nem jutott elődöntőbe a genti vívó Európa-bajnokságon. A lengyelek elleni papírforma győzelem (45-33) után a Nemcsik Zsolt, Lontay Balázs, Decsi Tamás, Lengyel Balázs összeállítású magyar gárda az ukránokkal került szembe. Az Eb honlapja szerint az első három asszó után jól állt a csapat, annak ellenére, hogy az olimpiai, világ-, és Európa-bajnoki ezüstérmes Nemcsik hat tussal kikapott saját párharcában, Decsi és Lontay kiváló produkciójával 15-12 volt a magyarok előnye. Ezt követően Decsit Lengyel váltotta, aki rögtön négy tussal veszített, s mivel Lontay és Nemcsik is egy-egy tussal alulmaradt, az utolsó három pár előtt hárommal már az ukránok vezettek.A folytatásban az egész mérkőzésen kiválóan vívó Vlagyimir Lukasenko eggyel növelte az ukrán előnyt Lontayval szemben, Lengyel azonban kettőre csökkentette azt Oleg Sturbabin ellen, így Nemcsik 38-40-es állásnál léphetett pástra Dmitro Bojkóval. A magyar klasszis azonban az utolsó meccsére sem tudott feljavulni, 5-4-re kikapott, s ezzel a magyar válogatott 45-42-re veszített.A magyarok az 5-8. helyért folytathatják a küzdelmeket, elsőként a német gárdával mérkőznek.Csütörtökön még a női tőrözők csapatversenyeire kerül sor, amelyben a magyar csapat a negyeddöntőben kezd Franciaország legjobbjai ellen.
Legfrissebb hírek

Zalaegerszeg: 26 éves argentin vezetőedzője lett az NB III-as második csapatnak

Labdarúgó NB I
19 perce

Örök kérdés marad: Diego Maradona vagy Lionel Messi?

Foci vb 2026
24 perce

Gazdag gólja kevés volt, kikapott a Columbus

Légiósok
47 perce

Vívó-vb: nehezített pályán is az érem a cél

Egyéb egyéni
1 órája

A királynő, akit a királyok is tisztelnek – Polgár Judit 50 éves

Egyéb egyéni
1 órája

Csütörtöki sportműsor: nemzetközi kupaselejtezőt játszik az FTC, a DVSC és a Paks is

Minden más foci
9 órája

Diósgyőri számlák – Simon Zoltán publicisztikája

Labdarúgó NB II
9 órája

Maradona és Messi – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
9 órája