Haller és Pető reményei hamar elszálltak, nincs olimpiai kvóta

MTI MTIMTI MTI
2007.08.26. 14:57
Szabó Katalin és Bencsik Gábor bejutott a legjobb 24 közé, a Verőci Lídia, Kónya Alíz kétpár reményfutamban folytathatja szereplését, a korábbi vb-aranyérmes Pető Tibor, Haller Ákos kettős számára viszont érdemben véget ért a müncheni olimpiai kvalifikációs világbajnokság.
Haller (hátul) és Pető az E döntőben teljesítheti majd még egyszer a 2000 méteres távot
Danis Barna
Haller (hátul) és Pető az E döntőben teljesítheti majd még egyszer a 2000 méteres távot
Haller (hátul) és Pető az E döntőben teljesítheti majd még egyszer a 2000 méteres távot
Danis Barna
Haller (hátul) és Pető az E döntőben teljesítheti majd még egyszer a 2000 méteres távot

Az egypárban szereplő Kónya futamában harmadik lett, ezzel tagja a negyeddöntő mezőnyének.

Ugyanebbe a szakaszba jutott Bencsik is, aki ugyan előfutamában csak ötödik, azaz utolsó lett, de ideje jobb volt, mint több riválisáé.

Kónyának az első kilenc, Bencsiknek az első tizenegy hely valamelyikét kellene majd kiharcolnia az olimpiai kvótaszerzéshez.

A Verőci, Kónya kétpár harmadikként ért célba vasárnapi versenyén, ez azonban ebben a mezőnyben csak reményfutamot ért, onnan lehet majd kivívni a középdöntőbe, azaz az első tizenkettő közé kerülést.

Haller és Pető reményei hamar elszálltak. Melis Zoltán szövetségi kapitány beszámolója szerint 750 méternél néhány másodpercre megállt a magyar hajó, mert Petőnek begörcsölt egy izma a vállában.

Ezután pedig már nem volt esély jó pozíció, illetve idő elérésére. A korábban kétszeres világbajnok duó ezzel biztosan nem szerez olimpiai kvótát - ahhoz az első tizenegy között kellett volna végeznie -, és az E döntőben teljesítheti majd még egyszer a 2000 méteres távot.

A Novák Zsófia, Hajdú Zsuzsanna és a Varga Tamás, Hirling Zsolt könnyűsúlyú kétpár, továbbá a Galambos Péter, Zöld Viktor, Kitka Gergely, Markgrúber Balázs könnyűsúlyú négypár, illetve Serényi Tibor adaptív egypárban hétfőn mutatkozik be.

A reményfutamokat és negyeddöntőket kedden és szerdán, a középdöntőket csütörtökön és pénteken, a döntőket pedig szombaton és jövő vasárnap rendezik.
Legfrissebb hírek

Evezés: Demkó Janka sporttörténelmi tette

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:26

Evezés: Demkó Janka aranyérmes az U19-es beach sprint Eb-n

Utánpótlássport
2026.09.17. 12:29

Elfújta a szél evezőseink továbbjutását a beach sprint Eb-n

Egyéb egyéni
2026.09.16. 20:01

U19-es Eb: Mindkét magyar a nyolc közé jutott

Utánpótlássport
2026.09.16. 19:45

Evezés: jön az U19-es Eb – sprintverseny a tengeren

Utánpótlássport
2026.09.15. 08:59

Evezés: újraválasztották Szántó Évát bizottsági elnöki tisztségében a világszövetségnél

Egyéb egyéni
2026.09.02. 13:57

Evezés: a kapitány szerint reális az olimpiai kvótaszerzés

Egyéb egyéni
2026.08.31. 17:48

Tizedik lett a magyar egység vegyes kétpárban az evezős-vb-n

Egyéb egyéni
2026.08.30. 13:51