A „vasemberek” teljesítőképességük határait feszegetik az indulók

2007.10.14. 21:04
Címkék
Napjaink hihetetlen sportteljesítményei közepette is borzongással vegyes tisztelettel figyeljük azokat, akik embertelen körülmények között órákig, napokig, néha hetekig küzdenek ellenfeleikkel és önmagukkal. Mégis, az extrém hosszúságú versenyek indulóinak kedvenc sportága akár droggá is válhat.

A megvívandó harcokról, a motivációról, és arról, hogy ki és miért vállalkozik erre a már-már lehetetlennek tűnő küldetésre bővebben a Nemzeti Sport hétfői számában olvashatnak.
Van, akinek emberfeletti teljesítmény kell ahhoz, hogy időben beérjen a munkahelyére, másnak maga a megélhetés is problémát okoz.

Ők a hétköznapok emberei, de vannak, akik az átlagpolgárok szemével őrültségnek tűnő önsanyargatásnak vetik magukat alá versenyzés címén.

Mint például elsősorban a doppingbotrányokról elhíresült,így kétes hírnévnek örvendő, több ezer kilométeres országúti kerékpáros körversenyek résztvevői vagy az ultramaratonisták.

Vasárnapra virradóra befejeződött a „pokoli” versenyek egyik prototípusa, a híres-hírhedt hawaii Ironman-világbajnokság.

Vajon mi késztet sokakat arra, hogy egyre hosszabb és nehezebb versenyeken induljanak, miképpen győzik le a testi és lelki kínokat?

A hosszú táv leküzdésekor az agy érdekes módon funkcionál: némelyeknek használható ötletei támadnak, amelyeket akár ki is dolgozhatnak magukban, hiszen van rá idejük.

Mások filozofikus gondolatok segítségével gyűrik le a kilométereket. A legtöbbjüknek azonban számtalan csatát meg kell vívnia önmagával.
Legfrissebb hírek

Edzők és mesterek – Malonyai Péter pubilicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

BL-csúcsrangadó Párizsban – Budapestért; Győr–Brest a final fourban

E-újság
6 órája

Keddi sportműsor: PSG–Bayern München elődöntő a BL-ben

Minden más foci
6 órája

A Nemzeti Sport csapata az idén is körbefutotta a magyar tengert

Egyéb egyéni
6 órája

Nehéz mérkőzésen aratott győzelemmel a BL-kvalifikáció kapujában a Manchester United

Angol labdarúgás
7 órája

Pontot rabolt az Espanyol vendégeként a kiesés elől menekülő Levante

Spanyol labdarúgás
7 órája

Vancsa Zalán duplájával elődöntős az élvonalba jutásért folyó rájátszásban a Lommel

Légiósok
7 órája

Felállt kétgólos hátrányból, de mégis pont nélkül távozott Cagliariból az Atalanta

Olasz labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik