London 2012: hamarabb kezdik a központi stadion építését

MTI MTIMTI MTI
2008.03.12. 00:04
Az eredetileg tervezettnél három hónappal korábban, már májusban megkezdhetik a 2012-es londoni olimpia központi stadionjának építését - jelentette be a szervezőbizottság. A brit fővárosban tavaly júliusban indultak meg a munkálatok a kiszemelt terület megtisztításával, s miután a reméltnél gyorsabban sikerült alkalmassá varázsolni a területet, az építést is előbb lehet indítani.
"Több tucat épületet bontottunk le, kitermeltünk 800 ezer tonna földet. Egyszóval befejeztük az előkészítő munkálatokat, így hamarosan elkezdődhet a majdnai nyitó- és záróünnepségnek, illetve az atlétikai versenyeknek otthont adó aréna építése" - nyilatkozott John Armitt, az előkészületi munkákért felelős csoport vezetője. Armitt továbbá elmondta, hogy azért kellett ilyen hatalmas mennyiségű földet kiásni, mert a több mint száz évig ipari területként hasznosított kelet-londoni városrészben az évek során radioaktív anyagok szivárogtak a talajba. Ugyanakkor jelezte, vigyáztak rá, hogy a szennyezett föld senkire se jelentsen veszélyt. A londoni nyári játékok fő stadionja a tervek szerint 80 ezer néző befogadására lesz alkalmas. Eredetileg az augusztusi pekingi olimpiával egy időben kezdték volna el az építését.
Legfrissebb hírek

Gondok a vallecasi stadionnal, nem játszhat bajnokit a saját otthonában a Rayo

Spanyol labdarúgás
2026.07.28. 13:13

Újabb látványos terveket mutatott be új stadionjáról az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.07.19. 15:56

Az Újpest elnöke is megszólalt az új stadion felfüggesztett engedélyezési eljárásáról

Labdarúgó NB I
2026.06.24. 17:39

Fél évre felfüggesztették az Újpest új stadionjának engedélyezési eljárását

Labdarúgó NB I
2026.06.24. 16:00

London 2012: elvették Gulijeva ezüstjét is, megint új sorrend a 800 méteren

Atlétika
2026.06.23. 18:37

Stadiont neveznek el a kedden elhunyt Mircea Lucescuról

Minden más foci
2026.04.09. 16:34

Sporttörténeti ritkaság: Messi az első aktív játékos, akiről lelátószektort neveztek el

Minden más foci
2026.03.27. 16:57

„A világ legnagyszerűbb stadionja” – A Los Angeles Memorial Coliseumban jártunk

Képes Sport
2025.12.16. 09:44