Verrasztó Evelyn ezüstérmet szerzett a 200 méteres vegyesúszásban

2008.03.21. 19:56
Címkék
Egy ezüstérmet hozott a magyar csapatnak az Eindhovenben zajló úszó Európa-bajnokság negyedik napja, a péntek esti program során Verrasztó Evelyn a második helyen zárt a 200 méteres női vegyesúszásban. Szintén ebben a számban indult Hosszú Katinka, ő a hatodik lett. Gyurta Dániel is ma döntőzött fő számában, 200 mellen, az athéni olimpia ezüstérmese az ötödik helyen ért célba.
Verrasztó Evelyn hajrája ezüstérmet ért
Fotó: Mirkó István (archív)
Verrasztó Evelyn hajrája ezüstérmet ért
Verrasztó Evelyn hajrája ezüstérmet ért
Fotó: Mirkó István (archív)
Verrasztó Evelyn hajrája ezüstérmet ért

Nem kezdett jól a két döntőbe jutott magyar lány a 200 méteres vegyesúszásban, a pillangó után Verrasztó Evelyn a hetedik, míg Hosszú Katinka a nyolcadik helyen állt.

A hátúszás azonban mindkettejüknek sokkal jobban ment, sőt Verrasztónak olyan jól sikerült a "felzárkózás", hogy száznál már ő fordult az élen, Hosszú pedig a harmadik helyen kezdte meg a mellúszást.

Ebben pedig sajnos a két magyar volt a leglassúbb, Hosszú az utolsó helyre esett vissza, Verrasztó viszont még így is a negyedik helyről kezdte meg az utolsó ötvenet.

És gyorson megmutatta, hogy nagyszerű versenyző, kereken 30 másodpercet repesztett (ezzel ebben az úszásnemben ő volt a leggyorsabb a mezőnyben), és végül a második helyen csapott a célba.

2:12.93 perces időeredménye új országos rekordot jelent.

De ne feledkezzünk meg a 400 vegyes ezüstérmeséről, Hosszú Katinkáról sem, aki szintén "gyorsan úszott gyorson", és végül a hatodik helyen zárt 2:15.23-mal.

A számot egyébként a mezőny legjobb mellúszója, a mindössze 17 éves spanyol Mireia Belmonte García nyerte új Európa-bajnoki csúccsal, és érdekesség, hogy a szám kétszeres olimpiai bajnoka (2000, 2004), az ukrán Jana Klocskova csak a nyolcadik helyen csapott célba.

Athén ezüstérmese, Gyurta Dániel ezúttal a fő számában, 200 mellen készült a döntőre. A magyar fiú mindent beleadott, a százas fordulónál a negyedik helyen állt, és végül ötödikként érintette a falat 2:12.44-es idővel.

Ezt a pozíciót érte el a 100 méteres női hátúszásban Szepesi Nikolett is. A 200 méter bronzérmese most is jól tempózott, és 1:01.26-os ideje ezúttal az ötödik helyre volt elegendő. Meglepetés, hogy az orosz Anasztaszja Zujeva megverte a szám kétszeres Európa-bajnokát, Laure Manaudout, a francia csak a második helyen ért célba.

A női 4x200 méteres gyorsúszásban a Mutina Ágnes, Tompa Orsolya, Hosszú Katinka, Verrasztó Evelyn összetételű négyes 8:02.36 perces időeredménnyel a hatodik lett. Az időeredmény új országos csúcsot jelent, és a magyar együttes ezzel jó eséllyel pályázik az indulási jogra a pekingi olimpián.

Nagy Réka a nyolcadik helyen végzett a 800 méteres gyorsúszásban, Bor Katalin (200 mell) és Kovács Emese (100 pillangó) viszont nem jutott be a holnapi döntőbe, mindkét úszónőnk a 12. helyen zárt.

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: ZTE–Puskás Akadémia az NB I-ben

Minden más foci
6 órája

Littler háromleges hátrányból nyerte meg a darts PL aberdeeni állomását

Egyéb egyéni
6 órája

Férfi kosár Euroliga: a Fenerbahce, az Olympiakosz és a Panathinaikosz is egy sikerre a final fourtól

Kosárlabda
7 órája

A Konferencialiga-történelem leggyorsabb gólját szerezte a Crystal Palace

Európa-konferencialiga
7 órája

Asztalitenisz-vb: férficsapatunk Puerto Ricót legyőzve továbbjutott a csoportjából

Egyéb egyéni
7 órája

El-elődöntő: a Nottingham előnyben az Aston Villa ellen; a Braga a ráadásban döntött

Európa-liga
7 órája

Murphy és Higgins döntetlenre áll, Vu Ji-cö nagyon vezet a sznúker-vb elődöntőjében

Egyéb egyéni
7 órája

Férfi kézilabda BL: a Nantes csak a hátrányát tudta csökkenteni, előnyt szerzett a Barca a visszavágóra

Kézilabda
7 órája
Ezek is érdekelhetik