Birkózás: megvan a csapat a tamperei Európa-bajnokságra

2008.03.26. 14:04
A finnországi Tamperében a Pirkkahalli Kiállítási és Sportcentruma ad otthont a jövő héten a birkózó Európa-bajnokságnak. A város kétszer rendezett már világversenyt, mindkettőt kötöttfogásban: 1987-ben Európa-, 1994-ben pedig világbajnokságot (magyar arany egyiken sem született). Kedden és szerdán (április 1-2-án) a szabadfogásúak, csütörtökön és pénteken a nők, míg a két hétvégi napon a kötöttfogásúak lépnek szőnyegre. A három magyar együttes vasárnap (március 30-án), majd kedden, illetve csütörtökön utazik a helyszínre.
A kötöttfogású csapatban három újonc kapott helyet. A Mr. Tus-sportiskola eminense, a már felnőtt Eb-győztes Lőrincz Tamás mellett – Módos Péter és Korpási Bálint személyében – két diáktárs követelt helyet magának. Módos kétszeres aranyérmes, Korpási ezüst- és bronzérmes volt a junior Eb-ken, és mindketten birkóztak a februári csapat-világbajnokságon. A 84 kg-ban a sérült olimpiai kvótaszerző Fodor Zoltánt is újonc, az országos bajnokságot nyert kecskeméti Dajka Zsolt helyettesíti.A szabadfogásban két újoncot avat a magyar birkózás: a debreceni Tőzsér Sándort, a 2006. évi ifjúsági Eb ezüstérmesét, illetve a szombathelyi Ligeti Dánielt, aki tavaly ötödik volt a juniorok kontinensversenyén, és most a porcleválással operált Kiss Gergőt helyettesíti.Az Európa-bajnokságon olimpiai kvótát is lehet szerezni. Minden súlycsoportban szerezhet pekingi repülőjegyet hazájának a legjobb európai, akinek még nincs kvótája, lehet az alkalmasint ötödik helyezett is.
Legfrissebb hírek

Szinte lemásolta a tavalyi Eb-t az Isztambulban is az éremtáblázat élén végző magyar öttusaválogatott

Egyéb egyéni
2026.08.10. 08:40

Öttusa Eb: Koleszár Mihály és Guzi Blanka ismét aranyérmes vegyes váltóban

Egyéb egyéni
2026.08.09. 15:19

Öttusa Eb: Tamás Botond döntős, Bőhm Csaba őrült hajrában éppen csak lemaradt

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:04

Öttusa-Eb: Koleszár Mihály és Szép Balázs döntőbe jutott Isztambulban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 14:00

Öttusa Eb: Bauer Blanka és Erdős Rita is csatlakozott Guzi Blankához az isztambuli döntőben

Egyéb egyéni
2026.08.06. 19:09

Öttusa Eb: Guzi Blanka döntős Isztambulban

Egyéb egyéni
2026.08.06. 12:47

Öttusa Eb: négy magyar továbbjutónál több most sem lehetett

Egyéb egyéni
2026.08.05. 22:43

Öttusa: Felemelő, hogy ismét képviselhetem Magyarországot – Bőhm Csaba

Egyéb egyéni
2026.08.01. 14:56