Súlyemelő Eb: Ádám Mónika 13. lett az összetettben

MTI MTIMTI MTI
2008.04.15. 00:44
Címkék
Tizenöt magyar, összesen pedig 43 nemzet 290 versenyzőjének részvételével zajlik hétfőtől a súlyemelők olimpiára selejtező Európa-bajnoksága az olaszországi Lignano Sabbiadoróban, ahol utoljára lehet indulási jogot szerezni a pekingi ötkarikás játékokra.
Ehhez az eddig szintén kvóta nélküli országok végső rangsorában Magyarországnak a férfiaknál - mert csak ott látszik megvalósíthatónak a nehéz feladat - az első ötben kell végeznie. Két olimpiai rajtjogot ér az első és a második hely ezen a listán, a 3-5. pozícióval pedig egyetlen ötkarikás indulási lehetőség jár. A nyitónapon a 48 kg-os női kategória mezőnye mutatkozott be, benne a Nyíregyházi VSC emelőjével, Ádám Mónikával, aki 56 kilót szakított, 69 kilót lökött, így összesítésben 125 kg-ot teljesített. Ezzel Ádám összetettben a 13., szakításban a 13., lökésben a 14. helyen végzett.Hétfőn mutatkozott be Mónika fivére, a klubtárs Ádám Róbert, ő is a B csoportban, esetében azonban még többet kell várni a komplett végeredményre, tudniillik a férfi 56 kilósok viadalát kedd 20 órától rendezik meg. Halász István, a magyar szövetség főtitkára az itáliai helyszínről arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a nyíregyházi emelő megnyerte csoportja versenyét 228 kg-mal, amit szakításban 100, lökésben pedig 128 kilós teljesítménnyel produkált.Kedden lép pódiumra a magyar csapatból Nagy Szilvia (58 kg), továbbá Krutzler Eszter és Nagy Nikoletta (mindkettő 63 kg). Valamennyiük számára az az alaplecke, hogy ne essenek ki, mert azért nem jár pont, s persze minél előrébb végezzenek súlycsoportjukban. Ám ezzel együtt szinte elképzelhetetlen, hogy a magyar női csapat a végelszámoláskor, vagyis az Eb vasárnapi zárásakor ott legyen a legjobb három között, ahol egyébként az első hely két pekingi kvótát jelent, a második és harmadik viszont már csak egyet-egyet.
Legfrissebb hírek

Olise mesterhármast szerzett, a francia válogatott északírveréssel hangolt a világbajnokságra

Foci vb 2026
7 perce

Vb-felkészülés: vérszegény holland győzelem az üzbégek ellen

Foci vb 2026
18 perce

Vb 2026: cserélnie kellett Hollandiának – sérülés miatt kihagyja a tornát az Arsenal kulcsembere

Foci vb 2026
29 perce

Simán nyert Nyíregyházán, története során először bajnok az Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 órája

Kós Hubert a világranglista élére került 200 háton

Úszás
1 órája

Norvégia az élmezőnyben, a címvédő Argentína csak 8. – a világbajnokság tíz legértékesebb kerete

Foci vb 2026
1 órája

Ha már USA, lesz „időkérés”, de egyes cserékért súlyos büntetés jár – az összes új szabály, amit a vb előtt tudni kell

Foci vb 2026
1 órája

Per Johansson: A következő szezonban sokkal erősebben fogunk visszatérni!

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik