Birkózás: indiai kvóta és kettős kizárás Martigny-ban

2008.04.21. 02:40
Címkék
A magyar szabadfogásúak számára már vasárnap délben véget az 1. olimpiai kvalifikációs verseny a svájci Martigny-ban, az esti zárásig azonban történt még egy és más…
Bejelentették például, hogy a 96 kg egyik bronzmérkőzésének mindkét szereplőjét, a fehérorosz Sejkovot és az örmény Citinovot is kizárták a versenyből, a hivatalos indoklás szerint sportszerűtlen magatartás miatt. Sejkov helyett Luis Vivenes szerzett kvótát, mégpedig Venezuelának. Vivenes a tavalyi Pánamerikai Játékokon ezüstérmet nyert.Igazi meglepetéssel szolgált a 120 kg. Brit, lengyel, majd fehérorosz vetélytárs legyőzésével döntőbe – miáltal kvótához – jutott a 28 éves, mindössze 175 centis indiai Radzsiv Tomar. A fináléban aztán két menetben kikapott a nemrég szlovákká lett, egykor orosz színekben olimpiai bajnok Mussulbestől.A záró nap nagy nyertesei a lengyelek, akik mindkét súlycsoportban kiharcolták az olimpiai részvételt. A kvótaszerzők élcsoportja: Azerbajdzsán és Irán 4-4, Bulgária 3, Kuba, Lengyelország és Örményország 2-2; egy-egy kvótához 11 ország jutott.

74 kg: 1. Tigijev (üzbég), 2. Bazrigale (iráni), 3. Brzozowski (lengyel) és Terziev (bolgár)
120 kg: 1. Mussulbes (szlovák), 2. Tomar (indiai), 3. Bartniecki (lengyel) és Mutalimov (kazah)

A súlycsoportonként még kiadó 3-3 helyről a következő kvalifikációs verseny dönt: május 2. és 4. között Varsóban. A magyar remények változatlanok. Egyrészt mert négy nagyon nehéz ellenféllel már nem kell számolni, hanem azért is, mert kizárt, hogy Wöller Gergő, Ritter és Aubéli még egyszer a mostanihoz hasonló, kegyetlen sorsolást kapjon.
Legfrissebb hírek

Technikai doppingszerek – Csinta Samu publicisztkája

Atlétika
4 órája

Szombati sportműsor: újabb lépést tehet az ETO FC a bajnoki cím felé; ETO KC–FTC női kézilabda MK-elődöntő

Minden más foci
4 órája

Asztalitenisz-vb: női válogatottunk drámai meccsen búcsúzott

Egyéb egyéni
4 órája

Több mint egy hónap után folytatódik az F1; Gruber ismét bevenné az Újpest kapuját

E-újság
5 órája

Rekordhosszúságú, őrjítő frém a sznúker-vb-n, Allen ledolgozta a hátrányát

Egyéb egyéni
5 órája

Férfi kosár Euroliga: másodszor is legyőzte a Hapoelt a Real Madrid

Kosárlabda
5 órája

Újabb pontokat gyűjtött, egyre közelebb a bennmaradáshoz a Leeds

Angol labdarúgás
5 órája

A helyzeteivel jobban gazdálkodó Mallorca fontos pontokat zsebelt be Gironában

Spanyol labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik