Evezős Vk, München: a legjobb 12 között a Varga–Hirling duó

MTI MTIMTI MTI
2008.05.09. 22:01
Címkék
A Varga Tamás, Hirling Zsolt könnyűsúlyú kétpár bejutott a középdöntőbe, azaz a legjobb 12 közé az evezősök müncheni Világkupa-versenyén.
A már olimpiai kvótás egység a pénteki negyeddöntőben ugyan kissé óvatosan kezdett, sokáig csak negyedik volt, végül azonban remek hajrával másodikként haladt át a célvonalon a franciák hajója mögött.A hazai szövetség tájékoztatása szerint a női egységek ugyanakkor csalódást keltően szerepeltek pénteken. Szabó Katalin (egypár) és a Verőci Lídia, Bende Zsófia duó (kétpár) egyformán ötödik lett futamában, így szombaton csak a C döntőben (a 13-18. helyért) harcolhat tovább. A Hajdú Zsuzsa, Novák Zsófia könnyűsúlyú kétpárevezős harmadikként ért célba, de a folytatásban ez az egység is csak a C fináléban szerepelhet.A magyar női egységek számára a müncheni viadal egyben válogató a júniusi, poznani végső olimpiai kvalifikációs regattára, a szövetség vezetése a hétvégi eredmények után dönti el, hogy kiket javasol a Lengyelországba utazó csapatba.A szintén könnyűsúlyú kétpárban érdekelt Varga Tamás Csaba, Galambos Péter duó pénteken nem versenyzett, szombaton az E döntőben, a 25-29. helyért száll vízre.
Legfrissebb hírek

Evezés: Demkó Janka sporttörténelmi tette

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:26

Evezés: Demkó Janka aranyérmes az U19-es beach sprint Eb-n

Utánpótlássport
2026.09.17. 12:29

Elfújta a szél evezőseink továbbjutását a beach sprint Eb-n

Egyéb egyéni
2026.09.16. 20:01

U19-es Eb: Mindkét magyar a nyolc közé jutott

Utánpótlássport
2026.09.16. 19:45

Evezés: jön az U19-es Eb – sprintverseny a tengeren

Utánpótlássport
2026.09.15. 08:59

Evezés: újraválasztották Szántó Évát bizottsági elnöki tisztségében a világszövetségnél

Egyéb egyéni
2026.09.02. 13:57

Evezés: a kapitány szerint reális az olimpiai kvótaszerzés

Egyéb egyéni
2026.08.31. 17:48

Tizedik lett a magyar egység vegyes kétpárban az evezős-vb-n

Egyéb egyéni
2026.08.30. 13:51