Evezős-Vk, München: jó formában a Varga, Hirling duó

2008.05.09. 02:44
Címkék
Könnyedén vette az első akadályt az evezősök müncheni Világkupa-versenyén a Varga Tamás, Hirling Zsolt könnyűsúlyú kétpár: az egység tavaly ezen a pályán harcolta ki az olimpiai kvótát, a csütörtöki előfutamból pedig győzelemmel jutott a legjobb 24 közé.
A szám másik magyar indulója, a Varga Tamás Csaba, Galambos Péter duó számára ugyanakkor nem sikerült jól a nyitány, s ennek következtében a szombati folytatásban csak az E döntőben, a 25-29. helyért szállhat vízre. A hazai szövetségtől származó információ szerint a nőknél Szabó Katalin (egypár) ugyan utolsó lett előfutamában, de időeredményével bejutott a legjobb 24 közé és a Varga, Hirling kettőshöz hasonlóan pénteken száll újra vízre. Kétpárban Verőci Lídiának és Bende Zsófiának szintén nem volt szerencsés a sorsolása, pénteken reményfutam vár rájuk, csakúgy, mint a könnyűsúlyú kétpárevezősben érdekelt Novák Zsófia, Hajdú Zsuzsa párosra. A magyar női egységek számára a müncheni viadal egyben válogató a júniusi, poznani végső olimpiai kvalifikációs regattára, a szövetség vezetése a hétvégi eredmények után dönti el, hogy kiket javasol a Lengyelországba utazó csapatba.
Legfrissebb hírek

Evezés: Demkó Janka sporttörténelmi tette

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:26

Evezés: Demkó Janka aranyérmes az U19-es beach sprint Eb-n

Utánpótlássport
2026.09.17. 12:29

Elfújta a szél evezőseink továbbjutását a beach sprint Eb-n

Egyéb egyéni
2026.09.16. 20:01

U19-es Eb: Mindkét magyar a nyolc közé jutott

Utánpótlássport
2026.09.16. 19:45

Evezés: jön az U19-es Eb – sprintverseny a tengeren

Utánpótlássport
2026.09.15. 08:59

Evezés: újraválasztották Szántó Évát bizottsági elnöki tisztségében a világszövetségnél

Egyéb egyéni
2026.09.02. 13:57

Evezés: a kapitány szerint reális az olimpiai kvótaszerzés

Egyéb egyéni
2026.08.31. 17:48

Tizedik lett a magyar egység vegyes kétpárban az evezős-vb-n

Egyéb egyéni
2026.08.30. 13:51