Evezés: a Varga, Hirling duó döntőbe jutott Münchenben

MTI MTIMTI MTI
2008.05.11. 01:19
Címkék
A Varga Tamás, Hirling Zsolt könnyűsúlyú kétpár bejutott a fináléba, azaz a legjobb hat közé az evezősök müncheni Világkupa-versenyén.
A már olimpiai kvótás egység - a nemzetközi szövetség honlapja szerint - a szombati középdöntőben ugyan csak a harmadik lett a franciák és az olaszok mögött, de ez is elég volt ahhoz, hogy a vasárnapi zárónapon éremért küzdhessen. A magyar női egységek egyformán a C döntőben voltak érdekeltek: itt a Verőci Lídia, Bende Zsófia (kétpár) és a Hajdú Zsuzsa, Novák Zsófia (könnyűsúlyú kétpár) duó ötödik, Szabó Katalin (egypár) pedig hatodik lett, így az előbbi két hajó a 17., utóbbi pedig a 18. helyen zárta a viadalt. A Varga Tamás Csaba, Galambos Péter könnyűsúlyú kétpárevezős az E döntőben szállt vízre, ahol másodikként ért célba, így összesítésben a 26. lett. A magyar női egységek számára a müncheni viadal egyben válogató volt a júniusi, poznani végső olimpiai kvalifikációs regattára, a szövetség vezetése a hétvégi eredmények után dönti el, hogy kiket javasol a Lengyelországba utazó csapatba. Az előzetesen meghatározott szinteknek egyik induló sem felelt meg.
Legfrissebb hírek

Lévai Tamás nyerte a klasszisok csatáját kötöttfogású 87 kilogrammban

Birkózás
4 perce

A Füchse Berlin az év meccsén ejtette ki a címvédőt a BL négyes döntőjében

Kézilabda
20 perce

Bronzérmes az FTC a férfi vízilabda BL-ben

Vízilabda
22 perce

Újra legyőzte Luxemburgot a magyar férfi röplabda-válogatott az El-ben

Röplabda
35 perce

3x3-as kosárlabda Eb-selejtező: csoportgyőztesként negyeddöntős a férfiválogatott

Kosárlabda
43 perce

Katar–Svájc: megvannak a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
46 perce

Vb 2026: tizenegy topligás játékossal áll fel Svájc; pályán a katariak kedvence – kezdőcsapatok

Foci vb 2026
51 perce

A svájci szurkolók közösen vonulnak a Katar elleni meccsre – Fotó

Foci vb 2026
56 perce
Ezek is érdekelhetik