Iliasz Nikolasz és Kovács Sarolta az összetett győztes

2009.01.24. 13:02
Húsz sportág szövetségének javaslata alapján a tavalyi esztendő legeredményesebb utánpótláskorú sportolóit, valamint edzőiket jutalmazták az Uránia filmszínházban pénteken megrendezett Héraklész Gálán. Az idei 55 kitüntetett között az összetett győzelmet a vívó Iliasz Nikolasz és az öttusázó Kovács Sarolta szerezte meg. A kiscsapatok között a női triatlonisták és a – tavalyi összetett győztes, pekingi 7. helyezett Szilágyi Áronnal kiegészített – férfi vívók, a nagycsapatoknál az ifjúsági Európa-bajnok férfi vízilabdázók végeztek az első helyen.
Kovács Sarolta (jobbra) veszi át kitüntetését
Kovács Sarolta (jobbra) veszi át kitüntetését
Kovács Sarolta (jobbra) veszi át kitüntetését
Kovács Sarolta (jobbra) veszi át kitüntetését
A NUSI – Utánpótlás-nevelési Igazgatósága – korábban NUPI – által szervezett gálán a díjazott fiatalok személyére – immár 2002-óta – előző évi eredményességük alapján a sportági szakszövetségek tesznek javaslatot, a fiatalok mellett edzőik is elismerésben részesülnek. A műsoros gálának szomorú aktualitása is volt: a közelmúltban elhunyt a dobópápa Németh Pál és a vívómester Gerevich György is a kitüntetett sportolók edzői között szerepelt volna, az est a méltatásukkal kezdődött… A díjakat állami sportvezetők, a szövetségek elnökei, főtitkárai adták át.

A gálán az összetett győzelmi díjat a Vasas vívója, Iliasz Nikolasz – edzője Gerevich György, posztumusz – kapta, aki többek közt az olaszországi kadett Eb-n férfi kard 1., kard csapat 2.; a szintén talján kadett és junior vb-n férfi kard csapat junior 1., kadett 3. helyet szerzett; a junior Eb-ről férfi kard 1., csapat 2. helyezéssel tért haza. Kovács Sarolta (Alba Volán, edzője Kulcsár Antal) az ifjúsági, junior- és felnőtt-világbajnokságokról, Európa-bajnokságokról összesen 9 arany-, 1 ezüst- és 3 bronzérmet hozott.

A Héraklész Bajnok- és Csillagprogram a dr. Szabó Tamás – közelmúltban megválasztott MOB-alelnök – vezette NUSI – Utánpótlás-nevelési Igazgatóság égisze alatt fut, igazgatója Tóth József. A csaknem 1900 fős program Pekingből éremmel hazatérő támogatottja többek közt az úszó Cseh László, a birkózó Fodor Zoltán és a kajakos Kozák Danuta. A támogatott sportolók 2008-ban a korosztályos és felnőtt-világversenyeken – vb, Eb és a pekingi olimpia – összesen 307 darab I–VIII. helyezést szereztek, ebből 160 medáliát, köztük 55 arany-, 42 ezüst- és 63 bronzérmet.

A DÍJAZOTTAK

Női egyéni összetett: 1. Kovács Sarolta (öttusa), 2. Csipes Tamara (kajak-kenu, edzője: Csipes Ferenc), 3. Joó Abigél (dzsúdó) és Babos Tímea (tenisz).
Férfi egyéni összetett: 1. Iliasz Nikolasz (vívás), 2. Demeter Bence (öttusa), 3. Vass András (kajak-kenu).
Női „2-4 fős” kiscsapat: Horváth Gréta, Szalay Szandra és Tóth Zsófia (triatlon, Verrasztó Gabriella, dr. Szakály Zsolt).
Férfi „2-4 fős” kiscsapat: Gáll Csaba Norbert, Gémesi Bence, Iliasz Nikolasz és Szilágyi Áron (vívás, Bokor Gergely, Varga József)
Nagycsapat: Angyal Dániel, Barabás Botond, Bátori Bence, Ernyei Márk, Fazekas Tibor Zsolt, Fülöp Bence, Jansik Dávid, Keresztes István, Korényi Balázs, Laczkovics Krisztián, Meixner Marcell, Rusz Bertalan, Szentesi Ádám (ifi férfi vízilabda-válogatott, Derekas Szilárd, Szabó Gábor).
Legfrissebb hírek

Tekvondó: túl a nyári erős felkészülési időszakon

Utánpótlássport
8 órája

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
9 órája

Evezés: Demkó Janka sporttörténelmi tette

Utánpótlássport
9 órája

Tenisz: Mokán István Damján elődöntős az U16-os Eb-n

Utánpótlássport
11 órája

Kosárlabda: ők lehetnek a férfi NB I legjobb U20-as fiataljai

Utánpótlássport
2026.09.23. 18:44

Kajak-kenu: káprázatos teljesítmény az ORV-n

Utánpótlássport
2026.09.23. 09:03

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Kosárlabda: kik lehetnek a női NB I legjobb fiatal játékosai?

Utánpótlássport
2026.09.21. 14:28