U23-as vívó Eb: Hanczvikkel Márk aranyérmes lett Debrecenben!

T. Cs. Zs.T. Cs. Zs.
2009.05.10. 02:13
Címkék
Már szombat délután biztossá vált, hogy a párbajtőröző Hanczvikkel Márk révén a pénteki egy arany- és két ezüstérem után újabb medáliával gazdagodik a magyar csapat az U23-as debreceni vívó Európa-bajnokságon.
A remek idegállapotban vívó Hanczvikkel nagy csatában harcolta ki a legjobb négy közé kerülést, miután 15:14-re legyőzte a lengyel Lukasz Rokoszt. A magyar tehetség az elődöntőben a norvég színeket képviselő Bartosz Piasecki ellen asszózott, és idegőrlő összecsapáson nyert: a vívóidő letelte után egyetlen tus döntött, mégpedig Hanczvikkel javára (13:12), aki így az aranyéremért is pástra léphetett.A másik ágon a Szényi Pétert a 8 között 15:11-re legyőző román Cosmin Kortyan a lengyel Piotr Kruczekkel találkozott, a csörte végül a lengyel fiú 15:13-as sikerével végződött. Így „két jó barát” harca, magyar–lengyel döntő következett. A fináléban Márk elképesztően pontos és jó vívással kezdett, már az első három perc után 6:2-re vezetett, majd okos taktikával operálva meg is nyerte az aranycsatát: 15:10-es győzelméhez kétség sem férhetett! Ami a párbajtőröző Hanczvikkel Márknak sikerült, a tőröző Lemberg Mercédesznek nem: a mieink közül a legtovább jutó magyar lány nem jutott be a legjobb négy közé a Főnix Csarnokban. Lemberg az olasz Maddalena Tagliapietra ellen veszített a negyeddöntőben, mégpedig 15:12-re. A versenynap érdekessége volt, hogy Kamuti Jenő, az Európai Vívószövetség ügyvezető elnöke kerekes székbe ülve egy 15 tusig tartó bemutató asszót vívott az olimpiai bronzérmes, majd többszörös paralimpiai aranyérmes Szekeres Pállal.A debreceni U23-as vívó Eb magyar mérlege a záró nap előtt: két arany- és két ezüstérem.
Legfrissebb hírek

Klekner Hanga a 7. lett rúdugrásban az Eb-n

Atlétika
16 perce

Nem tudott eljutni a hosszabbításig, hajrában kapott góllal kiesett a Konferencialigából az ETO

Európa-konferencialiga
21 perce

„Hihetetlen a pali!” – Bamidele Yusuf Kristoffer Zachariassenről

Európa-liga
23 perce

Milák Kristóf: Mi lenne, ha még edzenék is?

Úszás
28 perce

Borbély Balázs: A két mérkőzést összevetve megérdemelten jutottunk tovább

Európa-liga
45 perce

Urbán Zita a 15. helyen végzett 3000 méter akadályon az atlétikai Eb-n

Atlétika
1 órája

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
1 órája

Kl-selejtező: Várkonyi Bence és Molnár Ádin csapata is ott van a rájátszásban, iksz Dunaszerdahelyen

Európa-konferencialiga
1 órája