Kajak-kenu: holnap fáklyás evezés lesz Kolonics György emlékére

2009.07.15. 07:16
Címkék
Kolonics György, kétszeres olimpiai aranyérmes, tizenötszörös világbajnok kenus tavaly július 15-én, ötödik olimpiai részvételére készülődve, edzés közben vesztette életét. A minden tekintetben példamutató, köztiszteletben álló kiváló sportember elvesztése tragikusan érintette a magyar kajak-kenu családot s az olimpiai mozgalmat.
Emlékének ápolására és megőrzésére alapítvány jött létre, s amint Angyal Zoltán korábbi szövetségi kapitány, az alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta, Koló halálának egyéves évfordulójára fáklyás evezést hirdetnek.„Egy éve a temetés után a gyászolók dunai fáklyás evezéssel emlékeztek a kétszeres olimpiai bajnokra. Ezt az emlékezést az idén szeretnénk megismételni” – mondta Angyal.A tervek szerint holnap 17.30-kor a Magyar Kajak-kenu Szövetség Latorca utcai székháza előtt a Dunán találkoznak a résztvevők, majd Csepel felé indulnak. A többiek a Csepeli Kajak-Kenu Egyesület vízitelepén 19 órától gyülekeznek.Óriáskivetítőn Kolonics György versenyeiről készült felvételeket mutatnak be, majd 20 órakor a céltoronynál találkoznak a Nagy-Dunán érkezők és a csepeli helyszínen várakozók. A fáklyás evezés a Himnusz akkordjaival fejeződik be.Angyal Zoltán elmondta azt is, hogy a hazai bürokrácia akadályait csak egyéves küzdelemmel tudta legyőzni a Kolonics Alapítvány. A minap kapták meg a bírósági bejegyzés engedélyezését, az erről kapott igazolással fordulhattak az adóhivatalhoz, majd az adószám meghatározásával nyithatnak folyószámlát, s kezdhetik el terveik megvalósítását.Az alapítvány fiatal, tehetséges kenuversenyzők támogatását tervezi. Elsősorban felszerelésekkel, hajókkal, lapátokkal, edzőtáborozási és versenyzési lehetőségek biztosításával kívánják segíteni az olyan ifjú reménységeket, akik kisebb szakosztályok tagjai, és az anyagi források hiánya gátolja tehetségük kibontakozását.Közben „Kolonics, a sportlegenda” címmel kiállítást szervez az alapítvány Kolonics György emlékére; az archív filmek és fotók mellett a sportoló érmeit, kenuit, lapátjait mutatják be a nagyközönségnek. A tizenötszörös világbajnok egész sportkarrierjét felölelő tárlat szeptember 10-től október 11-ig lesz látogatható a Csepel Plazában.
Legfrissebb hírek

Tenisz: Linda Nosková győzelmével indult a WTA-vb

Tenisz
1 órája

Hétfői sportműsor: folytatódik Indian Wellsben a női tenisz-világbajnokság

Minden más foci
1 órája

Piros Zsombor: Nincs több poénpingpong!; Supka Attila: A nyugdíjra még nem gondolok

E-újság
1 órája

Antonelli és Leclerc is büntetést kapott – változott a Sao Pauló-i Nagydíj végeredménye

F1
1 órája

Fradisták székeken – képeken a zöld-fehérek angyalföldi győzelme

Labdarúgó NB I
1 órája

Myles Garrett nagyszerűen tért vissza, először áll pozitív mérleggel a Rams – videó

Amerikai sportok
1 órája

Hogyan legyünk százévesek? – Csillag Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
1 órája

Fermín López két góljával nyert a Barcelona az Atlético Madrid otthonában

Spanyol labdarúgás
1 órája