Kajak-kenu: megemlékezések Kolonics halálának évfordulóján

2009.07.16. 17:14
Címkék
Kolonics György szülei is ott voltak szerda délelőtt Békésszentandráson, azon az ünnepségen, amelyen felavatták a Kolonics-emlékművet. Szelekovszky László fafaragó művész alkotása egy talpra állított kenut ábrázol, benne kettétört lapáttal, a kettétört életet jelképezve.
Sok százan vettek részt az ünnepségen, helybéliek, és távolabbról Békésszentandrásra utazók, akik szerették és tisztelték Kolonics Györgyöt. Az olimpiai bajnokok nevében Dömötör Zoltán, egykori vízilabdázó és Horváth Csaba, Kolonics György korábbi társa is beszédet mondott.Az ünnepség végén az emlékmű körül tizenöt tiszafát ültettek el, éppen annyit, ahány világbajnoki aranyérmet nyert Kolonics György pályafutása során. A faültetésben részt vett többek között Lakatos Andrea, Kolonics György menyasszonya, Angyal Zoltán volt szövetségi kapitány, valamint Bohács Zsolt, Foltán László és Mészáros Erika is. Hamza Zoltán, Békésszentandrás polgármestere azt mondta, „magasztos és megtisztelő”, hogy az ő településükön létesült az emlékhely.Este Budapesten a Kolonics György Alapítvány fáklyás emlékevezést szervezett. Virágokkal, mécsesekkel érkeztek a megemlékezők a csepeli vízitelepre. Ott volt Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke, Angyal Zoltán egykori és Storcz Botond jelenlegi szövetségi kapitány, Ludasi Róbert, Kolonics György edzője, valamint az egykori sporttársak képviseletében Horváth Csaba, Kökény Roland, Szabó Szilvia és Bóta Kinga is, valamint Kiss Tamás, aki tavaly Kozmann Györggyel bronzérmet nyert Pekingben. Este hétkor indult el a legalább 250-300 fős fáklyás csoport hajókkal a Dunán a kétórás emlékevezésre. A csapat felevezett a csőhídig, majd ott visszafordulva lecsorgott a telepig.A legmeghatóbb pillanat az volt, amikor a vízen a fáklyák fényénél elénekelték a Himnuszt, majd mindannyian Kolonics György nevét skandálták.
Legfrissebb hírek

Tenisz: Linda Nosková győzelmével indult a WTA-vb

Tenisz
55 perce

Hétfői sportműsor: folytatódik Indian Wellsben a női tenisz-világbajnokság

Minden más foci
59 perce

Piros Zsombor: Nincs több poénpingpong!; Supka Attila: A nyugdíjra még nem gondolok

E-újság
1 órája

Antonelli és Leclerc is büntetést kapott – változott a Sao Pauló-i Nagydíj végeredménye

F1
1 órája

Fradisták székeken – képeken a zöld-fehérek angyalföldi győzelme

Labdarúgó NB I
1 órája

Myles Garrett nagyszerűen tért vissza, először áll pozitív mérleggel a Rams – videó

Amerikai sportok
1 órája

Hogyan legyünk százévesek? – Csillag Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
1 órája

Fermín López két góljával nyert a Barcelona az Atlético Madrid otthonában

Spanyol labdarúgás
1 órája