Kettesfogathajtó-vb: életem legnehezebb maratonja – Lázár Zoltán

2009.08.22. 21:11
Címkék
A Kecskeméten zajló kettesfogathajtó-világbajnokságon Lázár Zoltán második lett a maratonhajtásban, összetettben pedig – igaz, kevesebb mint egy ponttal – átvette a vezetést. Lázár Vilmos kiesett a fogatából, így a világbajnoki címvédő aranyesélyei elszálltak. Mivel azonban a baleset után végigment a pályán, csapatban továbbra is harcban állunk az első helyért.

A versenynapról szóló cikkünket ide kattintva olvashatják!  A versenynapról szóló cikkünket ide kattintva olvashatják!

NYILATKOZATOK
 

Harrie Verstappen (Hollandia, a maratonhajtás győztese, az összetett második helyén áll)

– A világbajnokságok történetének egyik legszebb maratonpályáját láthattuk, ami azonban rendkívül nehéz volt. A lovak szempontjából kitűnő a kialakítása, hiszen az akadályok között, távolabb a közönségtől volt ideje a fogatoknak lenyugodni.

 

Lázár Zoltán (Magyarország, az összetett éllovasa, a maraton második helyezettje)

– Életem legnehezebb maratonversenyén vagyok túl, de egyik szemem sír, a másik nevet, hiszen én jól szerepeltem, Vili balesete miatt azonban szomorú vagyok. A lovaimmal elégedett vagyok, bár Cudar, a bal oldalon futó lovam eléggé elfáradt a verseny végére.

 

Klaus Tebbe (Németország, a maraton harmadik helyezettje)

– Nagyon nehéz és technikás volt a maratonpálya, és én is kiemelném a lovak lehetőségét a „feltöltődésre" az akadályok között. Nehéz napon vagyok túl, de elégedett vagyok a teljesítményemmel.

 

Lázár Vilmoshoz is érkezett kérdés a sajtótájékoztatón: a hétszeres világbajnok elmondta, a balesetben kiugró vállát megröntgenezték, de szerencsére nem találtak semmi elváltozást. „A hajtást követően nem fájt túlságosan, estére azonban egyre inkább sajog, és sajnos valószínűleg vasárnap is nagyon fog fájni, de mindent megteszek a csapatért."

 

Legfrissebb hírek

Női kézilabda: Pődör Rebeka 9 gólt lőtt – vasárnapi légióskörkép

Kézilabda
7 perce

Micsoda rangadó! Simeone korai góljára Fermín López válaszolt a szünet előtt

Spanyol labdarúgás
12 perce

Simán kikaptak Schäferék a Freiburg vendégeként

Német labdarúgás
24 perce

Átrok Belgiumban, Redzic a Salzburgban lőtt gólt, Varga Barnabás fejes góljával nyert az AEK

Légiósok
39 perce

Norris visszatért a dobogó tetejére: Amikor az idén lehetőségünk adódott, én éltem is vele!

F1
42 perce

Milánó után Angyalföldön is kétgólos győzelmet aratott a Ferencváros

Labdarúgó NB I
1 órája

Női NB I: győzött a Videoton és az MTK is

Labdarúgó NB I
1 órája

Rövid pályás gyorskorcsolya: Amschl Kíra Judit bronzérmes Bormióban

Utánpótlássport
1 órája