Öttusa: Gyenesei Leila és Vörös Zsuzsa is bekerült a döntőbe

2009.08.14. 19:24
Címkék
Kovács Sarolta és Cseh Krisztina után Gyenesei Leila és Vörös Zsuzsanna is bejutott a nők hagyományos versenyének vasárnapi döntőjébe a londoni öttusa-világbajnokságon.

Gyenesei a pénteki selejtezőben jól vívott, 936 ponttal hetedikként zárta az első tusát, majd fölényesen megnyerte az úszást, ennek eredményeként pedig a negyedik helyre zárkózott fel. A kombinált zárószám során már az első lövészetnél megelőzte Vöröst, s a harmadik helyét a folytatásban végig megtartotta.

A B csoport másik magyarja, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Vörös 1064 pontos kiváló teljesítménnyel a vb-címvédő Amélie Cazéval holtversenyben az élen végzett vívásban, a 200 méteres úszásban pedig a 11. legjobb időt érte el, ezzel két szám után a második volt, éppen francia ellenfele mögött. Az utolsó részversenyben némileg visszacsúszott - végül tizedik lett -, de továbbjutást semmilyen veszély nem fenyegette.

Legfrissebb hírek

Borbély Balázs: Most nem a futball szépsége volt a fontos

Labdarúgó NB I
1 perce

Az Internazionale megállította a Comót, kétszer egyenlítve szerzett Firenzében pontot a Juve

Olasz labdarúgás
5 perce

FÉRFI KÉZI EB-SELEJTEZŐ NYEREMÉNYJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYZATA

Kézilabda
10 perce

Ligue 1: a Lens és a Lyon is kikapott, a Marseille és a Lille nyert

Francia labdarúgás
10 perce

Női kézilabda: Pődör Rebeka 9 gólt lőtt – vasárnapi légióskörkép

Kézilabda
1 órája

Fermín López duplázott, Álvarez három ziccert rontott

Spanyol labdarúgás
1 órája

Simán kikaptak Schäferék a Freiburg vendégeként

Német labdarúgás
1 órája

Átrok Belgiumban, Redzic a Salzburgban lőtt gólt, Varga Barnabás fejes góljával nyert az AEK

Légiósok
1 órája