Evezés: döntős a női könnyűsúlyú kétpár a breszti Európa-bajnokságon

2009.09.18. 13:06
Címkék
Az Alliquander Anna, Hajdú Zsuzsanna könnyűsúlyú kétpár bejutott a vasárnapi döntőbe a fehéroroszországi Bresztben pénteken megkezdődött evezős Európa-bajnokságon, a többi magyar egység az előfutamból a reményfutamba került.
Az augusztusi, poznani vb-n nyolcadik Alliquanderék remekül teljesítettek a péntek délelőtti nyitányon, csak lengyel riválisuk tudta őket megelőzni, s a második hely egyenes ági fináléba kerülést ért.   A nemzetközi szövetség honlapja szerint az ezúttal normálsúlyú egypárban induló Varga Tamás előbb negyedik, majd a reményfutamban második lett, így bejutott a szombati középdöntőbe, azaz a legjobb 12 közé.A Simon Béla, Juhász Adrián kormányos nélküli kettes harmadik, az Orbán Gergely, Szekér László normálsúlyú kétpár és a Kitka Gergely vezette könnyűsúlyú kormányos nélküli négyes negyedik, Szabó Katalin (normálsúlyú egypár) pedig ötödik lett előfutamában. Ezek az egységek szombaton délelőtt javíthatnak, a további reményfutamok során.A középfutamokat szombaton délután, a döntőket pedig vasárnap bonyolítják le az Eb-n, ahol csak az olimpiai számokban rendeznek futamokat.
Legfrissebb hírek

Maiga fejesével szerzett vezetést vezetést az FTC a Vasas otthonában

Labdarúgó NB I
10 perce

Az Internazionale megállította a Comót

Olasz labdarúgás
13 perce

Vasas–Fradi: a rendőrség könnygázzal vetett véget a verekedésnek, több ezren köhögtek a stadionban

Labdarúgó NB I
18 perce

Iraola nem biztos benne, hogy Szoboszlai rendbe jön a válogatott meccsekre

Angol labdarúgás
30 perce

Vívás: vk-bronz a junior női tőrcsapattól Franciaországban

Utánpótlássport
36 perce

Norris-uralom és kettős Red Bull-dobogó Brazíliában; a Mercedes konstruktőri bajnok!

F1
48 perce

Simán nyert, a női kézilabda Európa-liga csoportkörének kapujában az Esztergom

Kézilabda
50 perce

Simán kikaptak Schäferék a Freiburg vendégeként

Német labdarúgás
53 perce