MOB: Schmitt nem budapesti olimpiáról, hanem versenyzőkről álmodik

2009.09.26. 12:57
Címkék
Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint a jövőre előirányzott 15.1 milliárd forint helyett évi 90 milliárd forintra lenne szüksége a magyar sportnak ahhoz, hogy nemzetközi szinten versenyképes maradjon. Az elnök ezt a MOB szombati közgyűlésén jelentette be.

„A jövő évre tervezett 15.1 milliárd forint helyett számításaink szerint 90 milliárdra lenne szüksége a magyar sportnak ahhoz, hogy prosperáljon, és a nemzetközi mezőnyben a legjobb tizenöt-húsz nemzet között legyen."

Schmitt annak kapcsán, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) a jövő héten dönt a 2016-os rendezésről, hozzátette: a jelenlegi gazdasági helyzetben nem az a realitás, hogy Magyarország az olimpiai rendezésre pályázzon.

„Néhányan olimpiáról álmodnak, én inkább versenyzőket álmodok a klubokba" – mondta.

A közgyűlésen elfogadták a 2012-es londoni ötkarikás játékokra vonatkozó felkészülési irányelveket, amelyeknek értelmében 20-22 sportág 301-339 versenyzője vívhatja ki az indulási jogot, a cél pedig 7-8 aranyérem, 23-32 érem, és 167-217 pont megszerzése.

Kovács Tamás sportigazgató azt mondta, hogy a pekingi olimpia után elvégzett helyzetértékelés és a 2009-es elemzések értelmében a Londonra készülő magyar ötkarikás csapat felkészülése nem biztosított az alacsony, és késve érkező állami támogatás miatt.

A közgyűlésen jelen lévő Simóka Beáta sportszakállamtitkár ugyanakkor arról beszélt, hogy a 77 sportszövetség közül csupán 11 nem kapta még meg a támogatást, és a MOB elmaradt támogatását is elutalták már, ez a jövő héten érkezik meg. Simóka hozzátette: az öttusaszövetség alelnökeként viszont egyetért azzal a megállapítással, hogy a késve érkező támogatás gátolja a megfelelő szakmai munkát.

Regőczy Krisztina, a 2010-es vancouveri téli olimpiára történő felkészüléssel kapcsolatban elmondta, hogy 14-18 fős magyar csapattal számolnak a 137 nap múlva kezdődő játékokon, több sportoló még jelenleg is verseng a kvótáért.

Szabó Tamás, a MOB alelnöke a jövő évi, szingapúri ifjúsági olimpia előkészületeiről szólva arról számolt be, hogy 82 fős csapattal kalkulálnak a 2010-ben először megrendezésre kerülő eseményen.

Legfrissebb hírek

Simán nyert, a női kézilabda Európa-liga csoportkörének kapujában az Esztergom

Kézilabda
2 perce

Simán kikaptak Schäferék a Freiburg vendégeként

Német labdarúgás
5 perce

Őrült meccsen mentett pontot, de kiesőzónában maradt a Man. United

Angol labdarúgás
5 perce

Kevés helyzet, nagy küzdelem minden labdáért – Vasas–Ferencváros 0–0

Labdarúgó NB I
10 perce

Férfi vízi ob I: ismét felülkerekedett a BVSC a Honvédon

Vízilabda
24 perce

Varga Barnabás fejes góljával nyert az AEK, Redzic is betalált a Salzburgban

Légiósok
25 perce

MotoGP: Bezzecchi nyert Katarban, Márquez közel a címvédéshez

Egyéb autó-motor
48 perce

Vámos Petra öt gólt dobott, a Metz legyőzte az Odensét a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
57 perce