Rg vb: az olimpiai bajnok Kanajeváé az első két aranyérem

2009.09.08. 14:05
Címkék
Az olimpiai bajnok orosz Jevgenyija Kanajeva szerezte meg a Japánban zajló ritmikusgimnasztika-vb első aranyérmét, honfitársnője, Darja Kondakova és az ukrán Anna Besszonova előtt, majd a karikadöntőben is diadalmaskodott.

Kanajeva kötéllel – bár nem dolgozott annyira tisztán a szerrel, mint általában szokott – magabiztosan utasította maga mögé fiatal csapattársát és az egyéni összetett címvédőjét.

Karikával aztán minimális különbséggel került Kondakova elé – lehet, hogy pontszámában a sportág „uralkodónőjének" járó tisztelet is benne volt –, a harmadik helyet pedig szintén nagyon kis különbséggel szerezte meg a fehérorosz Sztanjuta a bolgár Miteva előtt. A szer egyik legjobbjának számító Besszonova a selejtezőben kidobta a karikát a szőnyegről, így még a fináléba sem került be.

Összetettben két szer után Kanajeva vezet, a magyar tornászok közül Vass Dóra egy helyet javított és a 23., Forray Fanni pedig hét helyet rontott, így az 59. a második napot követően.

Vass élete legmagasabb pontszámát (24.900) kapta kötélgyakorlatára, így nem meglepő, hogy a születésnapos versenyző elégedetten nyilatkozott.

"Nagyon jól sikerült a kötél gyakorlatom, 24.9-et kaptam. Ez életem eddigi legmagasabb pontszáma kötélre, eddig kereken 24 volt a legjobbam. Nagyon boldog vagyok, szép születésnapi ajándék" – nyilatkozta az óbudaiak versenyzője, aki hasonló pontszámokkal elégedett lenne a hátralevő két szerrel is.

RG VB, MIE, JAPÁN

SZERENKÉNTI DÖNTŐ, KÖTÉL

1. Jevgenyija Kanajeva (Oroszország) 28.350, 2. Darja Kondakova (Oroszország) 27.825, 3. Anna Besszonova (Ukrajna) 27.675

SZERENKÉNTI DÖNTŐ, KARIKA

1. Kanajeva 28.325, 2. Kondakova 28.225, 3. Melityina Sztanjuta (Fehéroroszország) 27.150

Legfrissebb hírek

Milánó után Angyalföldön is kétgólos győzelmet aratott a Ferencváros

Labdarúgó NB I
13 perce

La Liga: Atlético Madrid–Barcelona

Spanyol labdarúgás
13 perce

Női NB I: győzött a Videoton és az MTK is

Labdarúgó NB I
16 perce

Rövid pályás gyorskorcsolya: Amschl Kíra Judit bronzérmes Bormióban

Utánpótlássport
16 perce

Férfi kosárlabda NB I: a Honvéd 21 pontos hátrányból fordított a Körmend ellen

Kosárlabda
25 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
31 perce

Az Internazionale megállította a Comót

Olasz labdarúgás
41 perce

Vasas–Fradi: a rendőrség könnygázzal vetett véget a verekedésnek, több ezren köhögtek a stadionban

Labdarúgó NB I
47 perce