Sakk: 4000 tanuló az Internetes Sakksuliban - megy a haladó szint

2009.09.03. 14:07
Címkék
A Magyar Sakkszövetség honlapján (www.chess.hu) gyorsan növekszik az Internetes Sakksuli felhasználóinak száma. Az ez év januárjától elérhető program segítségével eddig négyezer érdeklődő tanult meg sakkozni. Közülük mintegy 120 gyerek kiugró eredménnyel töltötte ki a kezdőknek szóló 35 leckét követő zárótesztet. Őket, amennyiben megadják az adataikat, a Magyar Sakkszövetség nyilvántartja, és a további fejlődésüket információkkal segíti.

A Sakksuli kezdőknek szóló leckesorozata után most már elérhető a középhaladóknak, illetve a haladóknak szánt további 2x36 feladat is.

Az alkotók ígérik, hogy az újabb kihívások nem igényelnek felsőbb szintű „sakkmai" képzettséget, azaz a leckék megértéséhez és a feladatok megoldásához elégséges tudást nyújt az előző feladatok végigtanulmányozása.

Erre az elvre épül az a szabály, miszerint „felsőbb osztályba", például a haladó leckékhez csak azok léphetnek, akik már sikeresen teljesítették előbb a kezdőknek, majd a középhaladóknak szóló leckéket.

Az Internetes Sakksuli kedves újítása, hogy az oldalára belépőket részletes tájékoztatóval fogadja, amely – gondolva az olvasni még nem tudó ifjú sakktársakra is – nemcsak leírja és megmutatja, hanem el is mondja a program használatához szükséges tudnivalókat.

Az Internetes Sakksulit a Magyar Sakkszövetség a NUSI Utánpótlás-nevelési Igazgatóságának támogatásával hozta létre és  fejlesztette. A sakksuli a http://www.chess.hu/sakksuli/index.php weboldalon érhető el, ahol az óvodáskorúaktól az idősebbekig mindenki szívesen látott vendég!

Legfrissebb hírek

Norris visszatért a dobogó tetejére: Amikor az idei évben lehetőségünk adódott, én éltem is vele!

F1
2 perce

Milánó után Angyalföldön is kétgólos győzelmet aratott a Ferencváros

Labdarúgó NB I
27 perce

Simeone góljával vezet az Atlético Madrid a Barcelona ellen

Spanyol labdarúgás
27 perce

Női NB I: győzött a Videoton és az MTK is

Labdarúgó NB I
30 perce

Rövid pályás gyorskorcsolya: Amschl Kíra Judit bronzérmes Bormióban

Utánpótlássport
30 perce

Férfi kosárlabda NB I: a Honvéd 21 pontos hátrányból fordított a Körmend ellen

Kosárlabda
39 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
45 perce

Az Internazionale megállította a Comót

Olasz labdarúgás
55 perce