Birkózás: Kruj Iván a Hírességek Csarnokában

2009.10.30. 09:33
Címkék
A magyar birkózás kiemelkedő személyiségét, Kruj Ivánt az amerikai (oklahomai) Stillwater-ben létrehozott Hírnév Csarnokának (Hall of Fame) tagjai közé választották a bírók kategóriájában.

Április 10-én, a 75. születésnapján értesült a jelöléséről, most pedig már tény: Kruj Iván belépett a sportág halhatatlanjai közé.

Volt válogatott versenyző, két időszakban is a szabadfogású válogatott edzője (1983-ban mesteredzői címet kapott). 1969-től – 35 éven át – működött nemzetközi bíróként.

A világ legjobbjai közé tartozott, volt kinevezett szőnyegelnök is. 1972-től 2004-ig mind a kilenc olimpián bíráskodott, 1983-2004 között a nemzetközi szövetség bíróbizottságának tagja volt.

Negyedik magyarként érte a megtiszteltetés. A kötöttfogásban Polyák Imre és Kozma István, a sportlegendák kategóriában pedig dr. Hegedüs Csaba a tagja a Csarnoknak. A bírók között három előde van: az egyiptomi Adel Musztafa, a finn Lassi Toivola és az iráni Mehdi Haledi.

Legfrissebb hírek

Férfi kézi Eb-selejtező: Koszovó–Magyarország

Kézilabda
6 perce

PL: kikapott a Sunderlandtől a Chelsea, a Brighton már második a tabellán

Angol labdarúgás
6 perce

Szoboszlai gólpasszt adott, a Pool két góllal nyert a Crystal Palace otthonában

Angol labdarúgás
13 perce

A DVSC a második félidő elején ismét vezetést szerzett az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
21 perce

NB III: már csak egyetlen veretlen csapat maradt a mezőnyben

Labdarúgó NB II
25 perce

Terepkerékpáros Eb: a 2024-es Tour de Hongrie belga győztese nyerte a férfiak versenyét

Kerékpár
36 perce

Zemplén rali: László Martin az abszolút magyar bajnok, Turán nyerte meg a futamot

Egyéb autó-motor
53 perce

PL: Szoboszlai gólpasszal tért vissza a Liverpool kezdőcsapatába – videó

Angol labdarúgás
1 órája