Decsi Tamás most is érmes lett Antalyában

2009.10.05. 17:56
null
Decsi Tamás úgy érzi, az elődöntőben kétszer tévedtek a kárára (Fotó: Farkas József, archív)
Címkék
Bronzérmet nyert hétfőn Decsi Tamás a férfi kardozók egyéni versenyében a törökországi vívó-világbajnokságon. A csapatban 2007-ben vb-győztes magyar kardozó az iráni Sormaszt Abedini, a fehérorosz Valerij Prijemka, a spanyol Jorge Pina és a román Gelu Florin Zalomir legyőzésével jutott el az elődöntőig, ahol a szintén román Rares Dumitrescutól 15–10-es vereséget szenvedett.

Jól kezdett Decsi a döntőbe jutásért rendezett összecsapáson, 4–1-re meglépett – többek között két szép csuklóvágással –, előnye azonban hamar elolvadt, az egyperces szünet már a román vívó 8–6-os vezetésénél kezdődött.

A szünet után nem sokkal Dumitrescu még kedvezőbb helyzetbe került (7–10), de Decsi felzárkózott egy tusnyira, sőt utol is érte ellenfelét, aki azonban videóvisszajátszást kért, és neki adtak igazat.

Ezzel ahelyett, hogy 10–10 lett volna, 9–11-re módosult az állás, majd következett három gyors, határozott román tus, és ezzel elúszott az asszó. Decsi még egyszer eredményesen vágott, de Dumitrescu hamarosan az utolsó tust is bevitte.
   
„Éremért jöttem a világbajnokságra, ez végül is összejött, de nem lehetek maradéktalanul elégedett, mert ritkán adatik meg az embernek, hogy a győzelem közelébe kerül – értékelt Decsi. – Ez a harmadik világversenyem itt, Antalyában és az ötödik érmem. Két korábbi alkalommal utánpótlás viadalon nyertem két-két érmet, most is szeretnék még egyet a csapattal. Az elődöntőben két fordulópont volt, úgy érzem, kétszer tévedtek a káromra, először még a szünet előtt, amivel 6–8-lett az állás, azután pedig 9–10-nél. Utóbbival lélektani előnybe került Dumitrescu, aki egyébként is az egyik esélyes volt, miután idén három Világkupát megnyert.”

VÍVÓ-VB, FÉRFI KARD, EGYÉNI 
 
A döntőben: Nicolas Limbach–Rares Dumitrescu 15–11
Az elődöntőben: Nicolas Limbach (német)–Luigi Tarantino (olasz) 15–9, Rares Dumitrescu (román)–Decsi Tamás 15–10
KORÁBBAN
A 64 között: Nemcsik Zsolt–Oleg Sturbabin (ukrán) 15–10, Decsi Tamás–Sormaszt Abedini (iráni) 15–7, Szilágyi Áron–Vincent Couturier (kanadai) 15–8, Diego Occhiuzzi (olasz)–Lontay Balázs 15–12
A 32 között: Nemcsik Zsolt–Adam Skrodzski (lengyel) 15–7, Decsi Tamás–Valerij Prijemka (fehérorosz) 15–12, Szilágyi Áron–Björn Hübner (német) 15–14
A 16 között: Decsi Tamás–Jorge Pina (spanyol) 15–14, Aldo Montano (olasz)–Szilágyi Áron 15–12, Alekszandr Lukasenko (ukrán)–Nemcsik Zsolt 15–12
A negyeddöntőben: Nicolas Limbach–Oh Eun Szeok (dél–koreai) 15–10, Luigi Tarantino–Vlagyimir Lukasenko 15–12, Rares Dumitrescu–Aldo Montano (olasz) 15–14, Decsi Tamás–Gelu Florin Zalomir (román) 15–13

 

Legfrissebb hírek

A szünet után állva hagytuk Ferizajban Koszovót

Kézilabda
2 perce

Debreceni öröm, újpesti bánat – képgaléria a DVSC–Újpest meccsről

Labdarúgó NB I
11 perce

Alcaraz nyerte meg a párizsi mestertornát – két szettben győzött Shelton ellen

Tenisz
19 perce

Két gól a szünet körül és egy piros lap a Szpari és az ETO meccsén – képgaléria

Labdarúgó NB I
32 perce

Ifjúsági olimpia: a rúdugró Zsombor Csenge Zsuzsanna ezüstérmes

Atlétika
34 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
34 perce

Légiósok: Varga Barnabás fejes góljával nyert az AEK Athén

Légiósok
45 perce

Serie A: Genovában javított a Milan a Ferencvárostól elszenvedett vereség után

Olasz labdarúgás
1 órája