Kajak-kenu: Benedek Dalma kidőlt, ötnapos antibiotikum-kúrán a bajnok

2009.10.30. 16:35
Címkék
Hólyaghurut-gyulladás miatt pár napos kényszerpihenőre, illetve első nekifutásra ötnapos antibiotikum-kúrára kényszerült ötszörös világbajnok kajakosunk, Benedek Dalma.

 

„Tavaly a vesemedencémmel volt gond, idén jött ez a hólyaghurut-gyulladás, mondta is az orvos, valószínű nyáron nem kúráltam ki magam rendesen valamiből, de akkor ugye a felkészülés alatt nincs lehetőség sokat kihagyni, ez viszont ősszel most már másodszor ütött vissza" – mondta a Nemzeti Sport Online-nak Benedek Dalma.

„Régebben az őszi felkészülésünk során nem volt szokásunk vízre menni, most edzőnk, Fábiánné Rozsnyói Kati néni arra gondolt, a változatosság miatt evezzünk is, általában hosszú távokat mentünk. Az időjárás eleinte nyárias volt, bár az utóbbi hetekben hidegebb lett. Próbáltam úgy öltözni, hogy védjem magam, a derekamat, de érzékenyebb vagyok erre a kelleténél, és így belefutottam ebbe a dologba. Most viszont megfogadtam, a végére járok. Először is keményen tartom magam az ötnapos antibiotikum-kúrához. Persze az edzéseket is elfelejthetem erre az időre, aztán annak letelte után újra kontrollra kell mennem, hogy meglássuk, mennyit javult az állapotom, visszatérhetek-e a csapattársakhoz."

Kiválóságunkat a jövő héten kedden hivatalosan is a sportág „örökös bajnokának" avatják, lévén az idei, dartmouth-i vb-n ötödik sikerével teljesítette a vonatozó kritériumokat.

Legfrissebb hírek

Férfi kézi Eb-selejtező: Koszovó–Magyarország

Kézilabda
6 perce

PL: kikapott a Sunderlandtől a Chelsea, a Brighton már második a tabellán

Angol labdarúgás
7 perce

Szoboszlai gólpasszt adott, a Pool két góllal nyert a Crystal Palace otthonában

Angol labdarúgás
13 perce

A DVSC a második félidő elején ismét vezetést szerzett az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
22 perce

NB III: már csak egyetlen veretlen csapat maradt a mezőnyben

Labdarúgó NB II
26 perce

Terepkerékpáros Eb: a 2024-es Tour de Hongrie belga győztese nyerte a férfiak versenyét

Kerékpár
37 perce

Zemplén rali: László Martin az abszolút magyar bajnok, Turán nyerte meg a futamot

Egyéb autó-motor
54 perce

PL: Szoboszlai gólpasszal tért vissza a Liverpool kezdőcsapatába – videó

Angol labdarúgás
1 órája