Olimpia 2016: Samaranch a madridiak stratégiai hibájáról beszél

2009.10.05. 15:07
Címkék
Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tiszteletbeli elnöke szerint stratégiai hiba miatt bukott el Madridnak a 2016-os nyári játékok megrendezésére benyújtott, általa is támogatott pályázata.

A múlt pénteki, koppenhágai szavazáson a spanyolok az utolsó körben maradtak alul Rio de Janeiróval szemben.

„Tanácsom ellenére már 2016-ra jelentkeztek, ettől függetlenül próbáltam segíteni, amennyit tudtam – jelentette ki hétfőn a 89 éves spanyol sportdiplomata, aki 1980-tól 2001-ig vezette a NOB-ot. – Ellenünk szólt ugyanis, hogy a 2012-es olimpiának is Európa, pontosabban London ad otthont, és az európaiak közül sokan azért nem voksoltak ránk, mert jelentkezni akarnak a 2020-as vagy 2024-es játékokra. Ugyanígy tettek azok az európaiak is, akik a 2018-as téli olimpiára pályáznak” – tette hozzá, utóbbi esetben München és Annecy jelentkezésére utalva.

Jacques Rogge NOB-elnök elődje ugyanakkor elismerte, hogy Rio ajánlata volt a legkecsegtetőbb, ráadásul Luiz Inácio Lula da Silva brazil köztársasági elnök beszéde is rendkívül meggyőző volt.

Arra a felvetésre, hogy Madrid harcba száll-e a 2020-as játékok lebonyolításáért, Samaranch csak annyit mondott:

„Erről nem szeretnék nyilatkozni, mivel akkor már nem leszek az élők sorában.”

Legfrissebb hírek

A szünet után állva hagytuk Ferizajban Koszovót

Kézilabda
2 perce

Debreceni öröm, újpesti bánat – képgaléria a DVSC–Újpest meccsről

Labdarúgó NB I
11 perce

Alcaraz nyerte meg a párizsi mestertornát – két szettben győzött Shelton ellen

Tenisz
19 perce

Két gól a szünet körül és egy piros lap a Szpari és az ETO meccsén – képgaléria

Labdarúgó NB I
32 perce

Ifjúsági olimpia: a rúdugró Zsombor Csenge Zsuzsanna ezüstérmes

Atlétika
34 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
35 perce

Légiósok: Varga Barnabás fejes góljával nyert az AEK Athén

Légiósok
45 perce

Serie A: Genovában javított a Milan a Ferencvárostól elszenvedett vereség után

Olasz labdarúgás
1 órája