Rogge: Nem a pénz játszotta a főszerepet

2009.10.06. 16:30
null
A Jacques Rogge vezette NOB egyre nagyobb szerepet szán az online médiának (Fotó: Reuters)
Címkék
Jacques Rogge szerint Rio de Janeiro sikere a bizonyíték rá, hogy nem a pénz motiválta a szavazásra jogosultakat a 2016-os nyári olimpia rendezési jogának eldöntésekor. A NOB elnöke a szervezet 121. közgyűlésén azt is elmondta Koppenhágában, hogy ha csak az anyagiakat nézték volna, akkor Chicago lett volna a befutó.

„Egyértelmű, hogy a NOB nem a nagy pénzre szavazott – mondta Rogge a dán fővárosban. – Ha így lett volna, akkor Chicago nyerte volna el a rendezés jogát.”

Mint ismert, a nagy esélyesnek kikiáltott amerikai város már az első körben kiesett a pénteki szavazáson, pedig az utolsó prezentáción maga Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke is megjelent. Ennek ellenére csak 18 szavazatot kapott a 94-ből a Michigan-tó partján fekvő metropolisz.

Ezt követően Tokió mondhatott le a rendezésről, a szavazás harmadik körében pedig Rio de Janeiro 66:32 arányban „legyőzte” Madridot.

Rogge szerint nem az anyagiakon múlt a nyertes kiválasztása, ám ez nem jelenti azt, hogy veszteséges olimpiára számítanak. „Várjuk ki a végét!” – zárta le a témát a belga sportdiplomata.

A háromnapos kongresszuson 66 javaslatot fogadtak el. A NOB az egyik legfontosabb feladatának tartja, hogy a jövőben minél inkább kiaknázzák a digitális médiában rejlő lehetőségeket, amivel a fiatalok figyelmét is a sport felé lehetne fordítani.

A nemzetközi bizottság szorgalmazta a közvetítési jogok felülvizsgálatát, a tradicionális tv-állomások mellett egyre nagyobb részt akarnak adni az online médiának és a mobilszolgáltatóknak, mivel ezek hatalmas, ma még nagyrészt kihasználatlan lehetőségeket jelentenek. „Még közel sem tartunk ott, ahol szeretnénk” – mondta ezzel kapcsolatban Rogge.

A másik központi kérdés az ifjúság helyzete. A NOB szeretné elérni, hogy a kormányok több pénzt fordítsanak a sportra, a létesítmények fejlesztésére, és arra, hogy rábírják a fiatalokat a minél több mozgásra.

Legfrissebb hírek

Debreceni öröm, újpesti bánat – képgaléria a DVSC–Újpest meccsről

Labdarúgó NB I
2 perce

Egyre jobban játszunk Koszovó ellen, tíz gólnál is többel vezetünk

Kézilabda
3 perce

Tenisz: Alcaraz nyerte meg a párizsi tornát – két szettben győzött Shelton ellen

Tenisz
10 perce

Két gól a szünet körül és egy piros lap a Szpari és az ETO meccsén – képgaléria

Labdarúgó NB I
23 perce

Ifjúsági olimpia: a rúdugró Zsombor Csenge Zsuzsanna ezüstérmes

Atlétika
24 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
25 perce

Légiósok: Varga Barnabás fejes góljával nyert az AEK Athén

Légiósok
36 perce

Serie A: Genovában javított a Milan a Ferencvárostól elszenvedett vereség után

Olasz labdarúgás
53 perce