Úszó Eb: terepszemlén jártak Budapesten a LEN vezetői

2009.10.07. 15:29
Címkék
Két napig Budapest vendége volt az Európai Úszó-szövetség (LEN) delegációja, amelynek tagjai a jövő évi Európa-bajnoksággal kapcsolatos teendőkről egyeztettek a magyar szervezőkkel.

 

Szakadi László LEN-igazgató, Carlos Ramos koordinátor, valamint a LEN marketing-ügynöksége, a Community képviseletében Antoine Auer az előkészületekről, a szálláshelyek elosztásáról és a tévéközvetítéssel kapcsolatos tervekről tárgyalt a Ruza József vezette szervezőbizottsággal a Danubius Health Spa Resort Margitsziget különtermében.

A megbeszéléseken elsősorban azokról a területekről esett több szó, ahol változás vagy további javítás látszik szükségesnek a 2006-os eseményhez képest. Bár a LEN illetékesei továbbra is úgy beszélnek a legutóbbi budapesti kontinensviadalról, mint minden idők egyik, ha nem a legjobb Európa-bajnokságáról, magyar részről egyértelmű a cél: felülmúlni a három évvel ezelőtti eseményt. Ennek érdekében az uszodai terepszemlén is több új ötlet vetődött fel a 2006-os tanulságokra alapozva (bár természetesen a helyszínek Budapesten nem változnak) – míg a hosszútávúszásnál egy későbbi vizit során tisztázzák a részletkérdéseket, az azonban már most biztosnak látszik, hogy a 2010-es házigazda, Balatonfüred tökéletes választás.

A versenyzők mozgatása, valamint a tévéközvetítések érdekében a rövidebb és főként másodpercre pontosan kezdődő eredményhirdetések szerepeltek többek között a fókuszban, de komolyan tervbe vették a korábban a teniszpályákon felállított sajtóközpont teljes áttelepítését a médialelátó és az ún. Horthy-villa közé (ez az épület volt 2006-ban a szervező-bizottság főhadiszállása, de a MÚSZ vezetői azon fáradoznak, hogy hamarosan a szövetség állandó otthonává váljék).

Huszonnégy ország már teljes egészében lefoglalta a szálláshelyét: a fő célpontnak számító margitszigeti Danubius-hotelekért természetesen hatalmas volt a tülekedés, mindenki ide szeretett volna költözni, de például az igen nagy delegációval érkező brit csapatnak inkább a Béke Radisson nyerte el a tetszését (a két szigeti hotelben és ebben a szállodában már egyáltalán nincs szabad szoba).

Schulek Csaba, a Telesport főszerkesztője jelezte, az MTV továbbra is úgy számol, hogy közvetíti az Európa-bajnokságot, Szakadáti László pedig megígérte: a LEN minden segítséget igyekszik megadni, hogy 2010-ben is a 2006-oshoz hasonló szintű legyen a tévés produkció.

Amit már most tudni lehet: ha az EBU (az európai közszolgálati tévéket tömörítő társaság) jóváhagyja, az úszóelőfutamok minden reggel 9.30-kor kezdődnek, a döntőkre pedig 17 órától kerül sor. A felek abban is egyetértettek, hogy a jegyárakat a családok pénztárcájához kell igazítani, az elsődleges cél ugyanis az, hogy minden egyes nap telt ház legyen augusztus 4. és 15. között a Széchy Tamás-komplexumban.

Legfrissebb hírek

Debreceni öröm, újpesti bánat – képgaléria a DVSC–Újpest meccsről

Labdarúgó NB I
2 perce

Egyre jobban játszunk Koszovó ellen, tíz gólnál is többel vezetünk

Kézilabda
3 perce

Tenisz: Alcaraz nyerte meg a párizsi tornát – két szettben győzött Shelton ellen

Tenisz
9 perce

Két gól a szünet körül és egy piros lap a Szpari és az ETO meccsén – képgaléria

Labdarúgó NB I
22 perce

Ifjúsági olimpia: a rúdugró Zsombor Csenge Zsuzsanna ezüstérmes

Atlétika
24 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
25 perce

Légiósok: Varga Barnabás fejes góljával nyert az AEK Athén

Légiósok
36 perce

Serie A: Genovában javított a Milan a Ferencvárostól elszenvedett vereség után

Olasz labdarúgás
53 perce