Világjátékok: parlamenti fogadás a magyar résztvevők tiszteletére

2009.10.20. 18:16
Címkék
Az Országházban köszöntötték a júliusi tajvani világjátékokon eredményesen szereplő sportolókat. Mandur László, az Országgyűlés alelnöke és Jauernik István, az Önkormányzati Minisztérium államtitkára fogadta azokat a versenyzőket, akik dobogóra álltak vagy pontszerzőként végeztek az olimpián kívüli sportágak világversenyén.

A parlamenti fogadáson részt vett Simóka Bea, az önkormányzati tárca sportszakállamtitkára, Molnár Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, valamint aNemzeti Sportszövetség vezetői: Gémesi György elnök, Leyrer Richárd, Berényi János és Mészáros János alelnökök, valamint Szántó Éva főtitkár. A világjátékokon 74 magyar sportoló szerepelt, s a küldöttségünk két arany-, három ezüst- és két bronzérmet szerzett.

Érmeseink Varga Zoltán sportért felelős önkormányzati miniszter elismerő oklevelét vehették át, míg a két aranyérmes, S. Kovács Ádám (karate) és Bárdosi Sándor (szumó) Parlamenti Aranyérmet is kapott. A sportolókon kívül a Nemzeti Sportszövetség vezetőit is méltatta Mandur László: Gémesi György és Szántó Éva Parlamenti Ezüstérmet vehetett át.

Legfrissebb hírek

Az Újpest sem állíthatta meg a lendületben lévő Debrecent

Labdarúgó NB I
7 perce

Esik az eső Interlagosban: Antonelli már a rajtrácsra vezető körén megpördült– Sao Pauló-i Nagydíj, verseny

F1
11 perce

Vívás: bronzérmes a junior női kardcsapat a budapesti vk-n

Utánpótlássport
12 perce

Két hónap után nyert ismét tétmeccset a Sepsi

Minden más foci
22 perce

Átvettük a vezetést Ferizajban, és egyre jobban játszunk

Kézilabda
36 perce

PL: kikapott a Sunderlandtől a Chelsea, a Brighton már második a tabellán

Angol labdarúgás
36 perce

Szoboszlai asszisztot adott, a Pool két góllal nyert a Crystal Palace otthonában

Angol labdarúgás
43 perce

NB III: már csak egy veretlen csapat maradt a mezőnyben

Labdarúgó NB II
56 perce