Olimpia 2020: Bari be-, majd kiszállt, Isztambul is rendezne

2009.11.11. 12:55
Címkék
Bari is be akart szállni az olasz versengésbe a 2020-as nyári olimpia rendezéséért, ám a helyi olimpiai bizottság (CONI) „elfogadhatatlannak” nevezte a kandidálást.

A dél-olaszországi város polgármestere közleményben jelentette be szerdán, hogy jelentkeznek az eseményre, azonban alig néhány órával később a CONI közleményben tudatta: elutasítja Bari pályázatát.

Az alig 300 000 lakosú település mellett Róma, Velence és Palermo jelentkezett házigazdának, de utóbbi Barihoz hasonló okból szintén kiesett az országon belüli versenyfutásból.

A helyszínről 2013-ban dönt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, de minden országból csak egy pályázó lehet, így az olasz tagszervezetnek kell kiválasztania azt a várost, amely képviseli az országot a NOB előtt.

Japánban már korábban „bejelentkezett" a 2020-as ötkarikás csúcsesemény közös gazdájának – a „közösködést" amúgy elutasítólag fogadó NOB nemtetszése dacára – az atomtámadás sújtotta két város, Hirosima és Nagaszaki, s legújabban Tokió pályázati szándékáról is szó van.

A 2020-as olimpia lehetséges jelentkezői között szerepel Budapest, és a rendezni szándékozók sorába beállt kedd este Isztambul is. A török metropolis négy sikertelen kísérlet után fut neki ötödszörre is a kandidálásnak.

Legfrissebb hírek

Maratoni első félidei hosszabbítás után döntetlenre áll a Debrecen és az Újpest

Labdarúgó NB I
3 perce

Zemplén-rali: László Martin az abszolút magyar bajnok, Turán nyerte a futamot

Egyéb autó-motor
16 perce

Szoboszlai az első félidőben gólpasszt adott, a Pool a szünet után növelte előnyét – percről percre

Angol labdarúgás
18 perce

PL: Szoboszlai gólpasszal tért vissza a Liverpool kezdőcsapatába – videó

Angol labdarúgás
23 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
33 perce

Az Esbjerg elleni csoportrangadón lett oda a Fradi hibátlan mérlege a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
57 perce

Döntetlent játszott Nyíregyházán, nem előzte vissza a Puskás Akadémiát az ETO FC

Labdarúgó NB I
1 órája

Neuer hónapokra kidőlt, Kompany heteken belül visszatérhet a Bayernhez

Német labdarúgás
1 órája