Úszás: 18 fős lesz az isztambuli csapat, három-négy aranyat várnak

2009.11.18. 15:20
Címkék
A Magyar Úszószövetség elnöksége véglegesítette a 2009-es isztambuli rövid pályás Európa-bajnokságra utazó válogatott keret névsorát. Az edzőbizottság eredeti javaslatában szereplő 16-os létszámot két fővel megtoldották, azaz összesen 18 versenyző képviselheti színeinket a december 10. és 13. között esedékes viadalon.
Verrasztó Evelyntől és Cseh Lászlótól Isztambulban is érmeket várnak
Verrasztó Evelyntől és Cseh Lászlótól Isztambulban is érmeket várnak

„Csaknem minden úszónk számára a döntőbe jutás a cél – mondta Kiss László szövetségi kapitány. – Ugyanakkor fel kell készülni arra, hogy óriási versenyek elé nézünk, hiszen a szuperdresszek búcsúeseményén nyilván mindenki igyekszik maximálisat nyújtani. Már csupán annak drukkolok, hogy a hátralévő időben ne szóljon közbe semmilyen betegség, ne törjön ránk az influenzajárvány. Ha ugyanis mindenki jó formában lesz, három-négy aranyérem megszerzése egyértelműen valószínűsíthető."

Az elnökség ezen túlmenően megszavazta a 2010. évi versenynaptárt, a felkészülés költségvetési tervezetét, valamint a 36 főből álló válogatott keretnévsort. Ruza József főtitkár mindezt azzal egészítette ki, hogy okulva a 2007-es melbourne-i világbajnokság gyengélkedéséből (szinte valamennyi európai nemzet „megbicsaklott" annak idején), a 2011-es sanghaji vb előtt igyekeznek lekötni egy kínai magaslati edzőtábort, hogy később zökkenőmentes legyen a távol-keleti akklimatizáció.

 

 

 AZ ISZTAMBULI RÖVID PÁLYÁS EB-RE UTAZÓK NÉVSORA
FÉRFIAK
Cseh László (Kőbánya SC)
Gyurta Dániel (A Jövő SC Veolia)
Kis Gergő (Rája ’94 ÚK)
Takács Krisztián (Dunaferr SE)
Verrasztó Dávid (A Jövő SC Veolia)
Molnár Ákos (A Jövő SC Veolia)
Kozma Dominik (Kőbánya SC)
Gyurta Gergely (A Jövő SC Veolia)
Szilágyi Ádám (Százhalombattai VÚK)
Pulai Bence (Kőbánya SC)
Financsek Gábor (Kaposvári SI)
NŐK
Verrasztó Evelyn (A Jövő SC Veolia)
Mutina Ágnes (A Jövő SC Veolia)
Dara Eszter (Kőbánya SC)
Jakabos Zsuzsanna (ANK Pécs) 
Kapás Boglárka (BVSC-Zugló)
Szepesi Nikolett (Kőbánya SC)
Bordás Beatrix (Dunaferr SE)
Legfrissebb hírek

Hosszú kényszerszünet után folytatódott a DVSC–Újpest meccs

Labdarúgó NB I
3 perce

A Palace kihagyta a helyzeteit, a Pool Szoboszlai gólpassza után vezetést szerzett – percről percre

Angol labdarúgás
9 perce

Az Esbjerg elleni csoportrangadón lett oda a Fradi hibátlan mérlege a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
13 perce

Döntetlent játszott Nyíregyházán, nem előzte vissza a Puskás Akadémiát az ETO FC

Labdarúgó NB I
42 perce

Neuer hónapokra kidőlt, Kompany heteken belül visszatérhet a Bayernhez

Német labdarúgás
46 perce

NB II: MÁR A CSÁKVÁR VEZET

Labdarúgó NB II
1 órája

Serie A: döntetlen az égszínkék csapatok rangadóján, továbbra is élen a Lazio

Olasz labdarúgás
1 órája

Norris esőtáncot jár; Russellnek sokat jelentett volna a pole Brazíliában

F1
1 órája